A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1926-1927 (HU-SEKL 1.a 53.)
1927. április 26., 8. rendes
„Az egyetemi tanszékek célja az egyetemi oktatás és a tudományoknak művelése. Ehhez képest az egyetemi tanszékek betöltésénél döntő szempont az oktatás és a tudomány szempontja kell, hogy legyen. Hogy az oktatás és a tudománynak művelése szempontjából ki hivatott, vagy több egyén közül adott esetben ki legalkalmasabb valamely tanszékre való kinevezésre, ennek eldöntésére egyedül az Egyetem hivatott. Mert egyrészt itt oktatási és tudományi szakkérdésről van szó, melyben dönteni csak az Egyetem képes; másrészt az Egyetem az egyedüli szerv, melyet ezen egyetemi kérdés eldöntésénél kizárólag a föntebb említett oktatási és tudományművelési szempontok vezetnek.“ Nem szükséges, hogy azt, ami ebben a kijelentésünkben foglaltatik, Nagyméltóságod előtt részletesebben bizonyítsuk. Hiszen Nagyméltóságod legjobban tudja azt, hogy mihelyt az egyetemi katedrák betöltésénél a súlypont nem magánál az Egyetemnél, hanem a kormánynál van, a betöltésnél legott a döntő szempont nem a tanítás és a tudomány érdeke, hanem politikai vagy társadalmi befolyások, melyek nyíltan vagy a kulisszák mögött érvényesülnek. De nem lehet egyetemi katedrákat helyes módon akkép sem betölteni, hogy a kinevezésnél a súlypont talán egyes laikus köröknél, vagy a laikus közvéleménynél legyen. Mert a betöltés ilyen módja esetében pl. orvosprofesszorrá olyan egyént nevezhetnek ki, aki mint tanár és mint tudományos kutató ugyan nem jöhet figyelembe, de akit az ő páciensei kiváló gyakorlóorvosnak ismernek. Az Egyetem pedig nem egyszerű gyakorlati szakiskola, ahol az orvosnövendéket a sebészet vagy a betegkezelés gyakorlati ügyességeire tanítják, vagy a jogászt arra, miképen kell porokét megnyerni, vagy a papnövendéket egyszerűen csak arra, hogyan kell misézni vagy gyóntatni. De nemcsak a tanítás és a tudomány érdeke miatt kell, hogy az egyetemi katedrák betöltésénél a súlypont magánál az Egyetemnél legyen. Hanem azért is szükséges ez, mivel a kinevezendő tanár az illető Tudománykar tanári testületének tagjává lesz, aki kartársaival állandó érintkezésben és együttműködésben lesz és aki hivatva lesz arra is, hogy mint a tanári testület tagja, az egyetemi közigazgatásban részt vegyen. Mindehhez pedig megkívántatik, hogy a kinevezendő egyén olyan legyen, akit az illető Tudománykar a maga kebelébe készségesen be tud fogadni, nem pedig csak megtűrni és idegen testként érezni kénytelen. Ezt az egyetemi közigazgatás sikeressége, valamint az Egyetem belső békéje, melynek szükségességét Nagyméltóságod is átérzi, egyaránt megkövetelik. Hogy pedig a kinevezendő egyén csakugyan készséges befogadásra talál az illető Tudománykarba, ezt éppen az biztosítja, hogy a tudománykar és általában az Egyetem az illetőnek kinevezésében döntő módon közreműködik. A természetes jog, mely az Egyetemet a tanári székek betöltése körül a kifejtettek szerint megilleti, sokkal erősebb és sokkal állandóbb, mint az olyan alanyi jog, mely csupán tételes jogszabályokon alapszik. Nemhogy gyöngébb volna, mint a tételes jogszabályokon sarkalló alanyi jog, hanem éppen ellenkezőleg, sokkal erősebb ennél. Mert a természetes alanyi jogok, valamint a tárgyi értelemben vett természetes jog szabályai, mivel az életviszonyok természetéből és kapcsolatban velük, az ezen életviszonyokban élő ember eszes természetéből szükségszerűen folynak, ezen eszes természet Alkotójától, tehát a legfőbb Törvényhozótól erednek. Mint Justinian császár mondja az ő Institutióiban: „Naturalia iura divina quadam providentia (sunt) constituta.“ Az Egyetemnek ez a természetes alanyi joga sokkal maradandóbb is, mint az, mely csakis tételes jogszabályokon alapszik. Az az alanyi jog, melynek forrása csupán egy tételes jogszabály, sorsában függ ennek a tételes jogszabálynak lététől. Tételes jogszabállyal bármikor meg lehet szüntetni azt az alanyi jogot, mely az ő létét kizárólag tételes jogszabálynak köszöni. Ellenben a természetes alanyi jog az ő létében független a tételes jogszabályok változó lététől. Tételes jogszabály esetleg kimondja azt, hogy valamely természetes jogot el nem ismer. De ezzel azt, mint természetes jogot, meg nem szünteti; az mint természetes követelmény (tehát nem mint önkényes követelés) továbbra is fennmarad és elismerést követel. Mint ugyancsak Justinian császár mondta az Institutióiban: „Civilis ratio civilia quidem iura corrumpere potest, naturalia vero non utique.“ Az állam, amint esetleg igénybe vett törvényhozói mindenhatóságával nem helyezheti hatályon kívül a fizikai törvényeket, éppúgy nem helyezheti hatályon kívül az emberi természetből, illetőleg az életviszonyokból szükségszerűen folyó követelményeket, mint aminő az, hogy az egyetemi katedrák betöltésénél a döntő szó az Egyetemé legyen. Mindezeknél fogva, amint egyrészt nem helyezünk súlyt arra a kérdésre,
