A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1925-1926 (HU-SEKL 1.a 52.)

1926. május 12., II. számú sebészeti tanszék betöltése ügyében kiküldött bizottság ülése

- 82 -586 nagy klinikai anyag áttekintéséből, mint pl.: a gyermekkori T\\ sérvek, az agydaganatok sebészete, több tudományos következte tést vonni, eseteit a tudomány szempontjából tökéletesebben értékesiteni Winternitz nem tudta. Hogy a mostoha viszonyok nem elegendők annak magyarázatára, hogy Winternitz maga körül tudományos légkört teremteni nem tudott, épen Koráhyi Sándor tanár példája a legjobb ellenérv. A fiatal Korányi iskolája már közkórházi osztályán megmutatta, hogy tudományosan dolgoz ni hogyan kell. Korányi tanárral szemben hangsúlyozza, hogy Bakay tanár hivatottságát eddigi munkásságával kétségtelenül beigazolta, ming Winternitznél ez, egyéniségének megismerésé­ből levont remény a jövőre. Az egyéniség megismerésére pedig a kettő közül Winternitznél nyilott bővebb alkalom, hiszen 25 esztendős gyakorlata a fővárosban az összes vezető belgyógyá­szokkal vonatkozásba hozhatta, amitől Bakayt vidéki alkalmaz­tatása megfosztotta. a maga részéről az elhangzott érvektől meg nem győ­­zetvén, a referátumban kifejtett álláspontja mellett megmarad Elnök: Összegezvén az elmondottakat, konstatálja, hogy a Bizottság többsége Winternitzet ajánlja az első és Ba­kayt a második helyre, mellyle szemben a kisebbség Bakayt kan didálja első s Winternitzet a második helyre. A harmadik helyre való jelölést illetőleg a bizottság egyhangúlag hozzá­járul előadó azon javaslatához, hogy aequo loco Borszéky és Hüttl kandidáltassanak. Lenhossék Mihály bizottsági elnök,.Buday Kálmán dr.,Korányi Miklós, Dr.Illyés Géza, Dr.Verebély Tibor s.k. bizottsági előadó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom