A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1925-1926 (HU-SEKL 1.a 52.)

1926. május 12., II. számú sebészeti tanszék betöltése ügyében kiküldött bizottság ülése

- 64 -568 a Felső’Magyarországi) ól a szomszédos osztrák fővárosba irányuló beteáramlásnak: Felső-Magyarország betegei a pozsonyi egyetem sebészi klinikáján megtalálták azt, amit addig csak Bécsben ti klinika két esztendeig Budapesten elhelyezkedni nem tudott, .s ezért ő hogy tétlenségre Ítélne ne legyen, a magyarság tá­mogatására Pozsonyban maradt, amely időben Budapesten íiinternitz tanár helyettesítette. Amidőn a Szt.István kórházban a fertő­ző pavilion kiürülése után a klnika elhelyezkedésére alkalom nyílott, eljött Budapestre, s megkezdte az átmeneti klinika szervezését. Innét vezette a pécsi klinika épitésének és be­rendezésének munkálatait, s kerül 2 esztendei kétlakiság után végleges elhelyezésbe. Hogy az egyetem felvirágoztatása, vég­leges elhelyezése köbül érdemei voltak, misem bizonyitja job­ban, minthogy őt a jelen tanévben egyhangúlag az egyetem recto­­rává választották. Hogy uj működésében is tekintélyt szerzett, s tiszteletnek örvend, bizonyitja a szeretetnek az a megnyil­vánulása, amely a budapesti tanszékért meginditott közdelem kapcsán őt ért támadások idejében iránta megnyilatkozott, ügy Pozsonyban, mint Pécsett az orvosi tudományos életben tanitánya­­ival együtt élénk résht vesz. Tanitóképességének, vezető egyé­niségének élénk bizonysága, hogy tanitványaitól klinikai mű­ködésének 12 éve alatt az emlitett hányadtatások dacára 65 dol­gozat jelent meg magyar és német nyelven, legutóbb egy-rész/ük összefoglalva az Orvosképzés tekintélyes számában. A Magyar Se­bésztársaságban 2 Ízben volt referens, egyszer elnök, s minden nagygyűlésen szerepelt előadásokkal, illetve bemutatásokkal. H ü t t 1 Tivadar dr. a debreceni egyetemen a sebészet ny.r.tanára, született 1884-ben, tehát ezidőszerint 42 éves. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, afeol 1907-ben avatták orvosdoktorrá. Tanulmányai elvggzése után a Budapesti e-gyetemen I.sz, kórbonctani intézet gyakornokává véltél elérhetni. A pozsonyi egyetem elköltözése után a sebésze­VII

Next

/
Oldalképek
Tartalom