A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1925-1926 (HU-SEKL 1.a 52.)

1926. május 12., II. számú sebészeti tanszék betöltése ügyében kiküldött bizottság ülése

- 51 -ges. Két porcogóból áll, meiyek közül az egyik distalisan, a másik proximalisan fekszik a trapeziumhoz mérten. 6./ A hamatum, mint carpale 4-5 magyarázatára sem az os hamuli, sem az os Vesalianum fel nem használható, 7*/ Tengeri malac embrióban sikerült neki megtalálnia a Leboucq^ és Thilenius által ember­ben megállapított os intermedium antebrachi-it, amely eddig ismeretlen volt, s először tudta felismerni a radiale ante­brachii nevezetű nagy volaris elemet is, továbbá a carpo-neta­­carpale 2,3/6 és 7_et. 3-/ a mellkas sebészi bántalmai (Az I.sz,sebé­szeti klinika évkönyve az I9Q5/6 (V.kötet) és 1906 (VI.kötet) tanitási véről.) Az első számú sebészeti klinika két tanitási évében előforduló, a mellkas sebészi megbetegedéseire vonat­kozó eseteket állította össze rövid kórtörténeti kivonatokban, kitérve az időközben felmerülő újabb módszerekre és módosí­tásokra, s azok által elért eredményekre# 4./ A gáttáj sérveiről. (Előadás a Budapesti kir. Orv.Egyesület Seb.szakosztályának gyűlésén I905. Megjelent az Orvosi Hetilapban 1906.) Két gáttáj sérv esete kapcsán s sér­veknek ezen ritkábban előforduló nemét teszi tanulmány tárgyá­vá. Kiindulási pontnak veszi a Waldeyer vizsgálataiból bebi­­zonyitottnak vehető tényt, hogy a Douglas-üreg tulajdonképen két egymástól jól megkülönbüztethető tészből van összetéveszt­ve, amelyet egymástól í-iS. rectouterinum által előemelt Douglas redő választ el, A felső rész mindig tartalmaz bele­ket, az alsó u.n. capilláris rész nem. A Douglas ezen alsó része teljesen megfelel belső hasüregi sérvtömlőnek, amelyből csak a benyomuló bélkacs hiányzik, hogy létrejöjjön a sérv, amely tehátilyenkor voltaképen belső sérv. Ha azonban a redő sülyed a diaphragma pelvis-ig és annak résén áthatolva a bőr alatt jelenik meg, akkor a sérv gáttáji sérvvé válik. A belső sérv előrehaladása a gát felé a fossa ischiorectalis azon nyúlványának segélyével történik, amely a symphysis felé irá­nyul s amely a regio urogenitalisba nyúlik be, mint a Waldeyer­­féle recessus pubicus. Ellentétben Zuckerkandl-lel mindkét ese-SSŐ .

Next

/
Oldalképek
Tartalom