A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1924-1925 (HU-SEKL 1.a 51.)

1925. május 12., 9. rendes

Tekint et os Tanári Kar // Az általunk tervezett á-s a vidéki egyetemeknek megküldütt szigorlati reformra testvér egyete­meink megtették a maguk észrevételeit. Ezeknek letárgyalására és a mi elfoglalandó álláspon­tunkkal összhangba hozására április 21-ki ülé­sünk ötös bizottságot küldött ki elnökletem alatt, a mely az alábbiakban terjeszti éld véleményét.­­Előre bocsátjuk, hogy a bizottság az anatómia és vegytan mindkét tanárának meghallgatása mel­lett tárgyalta le az I. szigorlat kérdését. A bizottság javasolja, hogy a vidéki egyetemek azon óhajtásával szemben,miszerint a chemia előadása 3 kötelezd félévr« terjesztessék ki és a vegytani szigorlat a IV. félév végére tétessék harmadik vizsgának,- maradjon meg a kar eredeti terve mellett, vagyis, hogy a che­mia oktatása eddigi 2.féléves kereteiben meg­hagyatván a vegytani szigorlat a physikaival együtt a II. félév végén okvetlen leteendő, mert csak ezen alapismeretekból történt szám­adás után hallgatható az élettan kellé ered­ménnyel. Sdfc arra kellene törekedni,hogy ezen vizsgák eredménye nélkül az élettan hallgatá­sa meg se lenne kezdhető,- amire sajnos a mai ujrendszer mindenkinek: bukottaknak és könnyel­mű vizsga-halogatóknak egyaránt módot nyújt. Lsz anatómiának az elsd év végén tapasz­talt elhanyagolását a bizottság orvosolva lát­­ja az ezen év végére beillesztett elméleti ana­tómiai vizsgával»melynek keretében a tárgygyal % összefüggd fejlődéstan, és eíemi szövettan is természetesen kérdezhető. A bizottság nem járult hozzá,hogy az élet ás kőrvegytan heti 3 órában egy féléven át kötelezővé tétessék,mert e tárgyat röviden

Next

/
Oldalképek
Tartalom