A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1923-1924 (HU-SEKL 1.a 50.)
1923. október 16., 2. rendes
rencsém volt említeni, előbb imperative, újabban pedig legalább mint rendszerint! szükséges fölvételt megkövetelték az orvosi diplomát,nem is gondoltak arra, hogy egy orvostanhallgatónak habilitatiója jöhessen szóba. Maga a folyamodó is érzi annak ferdeségét, hogy ő egy és ugyanazon időben, egy és ugyanazon karnál magántanár és orvostanhallgató legyen. Helyzetének e ferdesége nem enyhülne azzal, ha a folyamodó a Budapesten tanyázó pécsi egyetemre iratkoznék be és ott folytatná orvosi tanulmányait. Egy, Dékánunkhoz intézett levelében felajánlja, hogy,a-WmgjS . . t mennyiben a Tanári Testület elfogadná, vagy amennyiben az kívánatosnak látszik, már az eljárás megindítása előtt töröltetné magát a hallgatók sorából és a szükséges ismereteket beiratkozás nélkül igyekeznék megszerezni. Itt viszont konstatálnunk kell, hogy amig egj^részt magántanulás utján kellő orvosi ismereteket szerezni nem lehet, addig, másrészről, ezek az ismeretek egy egészségügy statisztikus részére mégis csak nagyon szükségesek. Kitűnik ez pl egyik tudományos mellékletéből, amelyet Halálozási nomenclatura és utasítás címmel kérvényéhez mellékelt és amelyben közli á hivatalos halálozási nomenclaturót és az ahhoz kiadott utasitást. E nyomtatványból nem tűnik ki, hogy folyamodónak mennyi része volt annak megszerkesztesében. Minthogy azonban itt a statisztika céljára oszt 'lycztatnak és elhatároztatnak az egyes kórfolyamatok, bizonyos, hogy e nomenklatúrát csak orvos volt képes felállítani és ehhez orvosi ismeretekkel nem biró egyének még csak hozzászólni sem hivatottak.Amig tehát egyfelől az egészségügyi statisztikának előadása karunknál csakugyan kívánatosnak látszik, másrészről szükséges lenne, hogy az előadó egyszemélyin statisztikus és szabályszerűen képezett orvos is legyen, mert csak igy képes az orvosok igényeit megérteni, szükségleteit kielágiteni és a tanulságokat levonni. Érezte ezt folyamodó is akkor, amikor ismereteinek kiegészítése céljából az orvosi tanfolyamra beiratkozott. Nagy kár lenne már most, ha a gyorsabb habilitétiójának érdekében ez a szükséges és üdvös fejlődés abbamaradna. Az orvosi oktatás ügyét átmenetileg igen jól szolgálhatná akkor is, ha 6 az egészségügyi sta tisztikát egyelőre nem mint magántanár, hanem, orvosi diplomájának megnyeréséig, mint megbízott előadó adna elő, úgy, mint azt pl. a szociális hygiena tekintetében Bay Aladár államtitkár teszi.Há azután diplomáját megszerezte, semmi akadálya nem lenne és nem kívánatos praecedenst^alkot.-ás- lé -