A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1923-1924 (HU-SEKL 1.a 50.)
1924. május 20., 9. rendes
vizsgálat megtartásának engedélyét egy év múlva megadni méltóztassék* Kérését azzal támogatja, hogy 34 éves, hogy közel 13 esztendeje foglalkozik sebészettel, ezek közül egy évig Hültl tanár osztályára vezényelve és hogy végül az egész háborút frontszolgálatban töltötte el. Minthogy a Dékán ur 1924. április 22.-én Csongor György dr. kérvényét nyilatkozattétel Céljából alulírottnak küldötte meg, bátor vagyok a Tanári Tes* *■ tületnek tisztelettel ajánlani, méltóztassék Dr.Csongornak kérését minden helyes indoka dacára megtagadni. A Tanári Testület a háború és kommunizmus letelte után ismételten nyomatékosan határozott oly értelemben, hogy a fennálló törvények alól kivételt semmi körülmények között nem enged meg, nehogy ez által további kéréseknek nyisson kaput. Minthogy éppen a katonaság részérói nyilatkozott meg ismételten hasonló kérés, s minthogy azoknak teljesitése a polgári orvosok részéről ismételten nyugtalanságot váltott ki, úgy vélem, maradjon meg a Tanári Testület folyamodó minden érdemének és rátermettségének teljes elismerése mellett is régebbi határozatai mellett, mely szerint a műtői oklevél csakis két|e§ztendei klinikai működés után állitható ki. Dr.Verebély Tibor s.k. A Kar a javaslathoz hozzájárul.-11.) A Dékán örömmel jelenti a Karnak, hogy a gége klinika létesítésének ügye a legjobb utón van. Tóth államtitkár ur átérezve, * * hogy az egyetemnek, de az egész országnak is szüksége van a klinikára s kezébe vette az ügyet. Azt az államtitkár ur kivihetetlennek tartja,hogy uj épületbe legyen elhelyezve. A klinika a régi épületnek megfelelő átalakítására és egy emelettel való megtoldására vonatkozólag Horb Blortis müépitésszel már érintkezésbe is lépett, tele már egy megújított tervezetet kért is be. A Kar örömmel veszi tudomásul a Dékán bej elentését. 'V 12.) A Dékán kérdi, hogy a magántanárokkal a közös tanulmányi értekezletet a múltkori megállapodás szerint junlus 4.-én tartsae Karunk s ha a Kar e terminus mellett megmarad, akkor este 1/2 7 órára hivja össze az ülést. A Kar hozzájárul. A Dékán a következő apró tanulmányi ügyeket terjeszti elő: 13«) Szabálytalanrféléveiknek beszámitását kérik: 3341. Kovács András. 3457. Péterfy Gyula és 3342. Bóder Béla orvostanhal