A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1923-1924 (HU-SEKL 1.a 50.)
1924. március 11., 7. rendes
betegsege, másrészt rossz anyagi helyzete miatt a szigorlatot befejezn nem tudta. Goldstein József orvosi tanulmányait Í918 junius hó 7.-én a nyári pótszemeszterrel kezdette, melyhez semmi joga nem volt, mert ®Sy®temi tanulmányaiban semmit sem veszitett, hiszen akkor iratkozott "be elsoisbm az egyetemre. I919. julius 4.-ép. sem az anatómiai, sem az élettani szigorlatod sem jelent meg. Az I9I9/2O II. és az I920/2I I. és II. félévét a prágai német egyetemen hallgatta és ugyanott 1923 április 10.-én első szigorlatán az anatómiából elégséges jelzéssel megfelelt, az élettanból meg-' bukott. Az 1922/23 I. félévére a pécsi egyetemre iratkozott,ahol azonban később az anyakönyvből törölték. Az 1922/23 II* és az 1923/24 I. félévet a pécsi egyetemen!: fejezte be, ahol a Prágában hallgatott 3. félévét tanulmányaiba beszámították és az ugyanott letett anatómiai szigorlatát elfogadták. 1923 november 7*-én a pécsi egjretemen jelentkezett az I. * orvosi szigorlatra, de hogy azt ott letette, vagy az élettanból elbukott-e a leckekönyvből nem állapítható meg. Katonai okmányaiban kijelentik, hogy a betegségét, mely jj miatt felülvizsgálatra került, nem a katonaságnál szerezte és akkor, mi;<or itt be volt iratkozva vagy Pozsonyban, vagy Kragujevácban lehetett és miután a pécsi egyetem Prágában hallgatott féléveit ép úgy beszámította már, mint az ott letett anatómiai vizsgáját és már ott az I. szigorlat folytatására jelentkezett - folyamodó kérésének visszuta-f sitásá javaslom. A Kar hozzájárul.-17.) 2322". Hoór Károly tanár Dr.Bocaniciu Silvius orvosdoktori oklevelének kiadása ügyében az alábbi előterjesztést teszi: Tekintetes Tanártestület! A budapesti oláh követség 1923 december’-hó 13.-án 5246 sz. a. kéri a magy. kir. külügyminisztériumot, járjon közbe az illetékes tényezőknél, hogy a kolozsvári, jelenleg oláh egyetem orvosfacultásán az élettani tanszék tanarsegedenek Dr.Silvittf Bocaniciu orvosi diplomáját, melyet a nevezett allitólag a mi egyetemünkön 1918 évi november hó 5.-én 945/1918 szám alatt nyert, adják kifj n /1