A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1923-1924 (HU-SEKL 1.a 50.)

1923. december 18., 4. rendes folytatólagos

Tekintetes Tanáritestulet ! S Régi szokás úgy a közhivatalokban, mint a magánvállaltoknál, hogy karácsonykor az alkalmazottak jutalomban részesülnek. Rendszerint a karácsonyi jutalom egy havi fizetésből áll. Karunk is az elmúltban mindig hodolt e szokásnak s eltérést e szokástól a béke boldog idejé­ben csak az által követett el, hogy felfogva ezen jutalmaknak nagy horderejét s azok jelentőségét két havi fizetésnek megfelelő jutalom­dijat engedélyezett. Sajnos az idők megváltozása következtében a kar ezen régi szép szokásának ha hódolt is, a rendelkezésre álló összeg elégtelensége miatt azonban az utóbbi időkben már csak jelképileg fejezte ki azt, hogy a dékáni hivatal alkalmazottjainak anyagi hely­zetén a karácsonyi jutalmazás által komolyan és lényegesen segiteni akar. Ép ezért, mert a karnak nem állott elég összeg rendelkezésére határozta el a kar azt, hogy a hallgatók által ezideig dijtalanul i­­génybev6tt szigorlati jelentkezési lapokat ezután térités ellenében adja ki a hallgatóságnak s a befolyó összeget a dékáni hivatal alkal­mazottjai között jutalomdij cimén osztja ki. Ennek következtében az elmúlt év karácsonyakor a befolyt nyomtatványjövedelemből kiosztatott 25.000 korona mégpedig a kar által megállapított oly arányban, hogy a dékáni hivatal tisztviselői ezen összegnek 75 %-át, altiszti és szolgaszemélyzete pedig 25 %-át kapják, A tanév végén kiosztásra ke rült ugyanilyen elvek mellett 129.528 korona. Jóllehet a szigorlati jelentkezési lapok téritésxx melletti kiadásából félévenként tekintélyes összeg gyűl össze, amely a dékán hivatal alkalmazottai között kiosztatik, az igy adott jutalomdij ös szege azonban tizedrészét sem éri el annak a jutalomdijnak, amit az alkalmazottak békeidőben kaptak, vagy amit a magánadkalmazottak, sőt a miniszteri tisztviselők is mai nap is kapnak, mert ezek értesülésem szerint egy havi fizetésüket kapják meg karácsonyi jutalomdij cimén, 1 Ezért mély tisztelettel javasolom, méltóztassék a kari alap­ból karácsonyi jutalomdij cimén a dékáni hivatal alkalmazottai részé­re 200,000 koronát megszavazni egyben felhatalmazást adni arra, hogy január hó 1-től kezdve ezen szigorlati jelentkezési lapok téritési dija képen mostani 100 kor. helyett 1000 K. szedessék, hogy igy év­végére jutalomdij cimén megfelelő összeg álljon rendelkezésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom