A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1922-1923 (HU-SEKL 1.a 49.)
1923. június 19., 10. rendes
13«) Elnöklő Dékán kéri a Kart^ hogy határozatilag mondja ki, hogy az I. szigorlat késedelmes letétele következtében rendeletileg érvónytelenitett félévek semmiesetre sem fognak beszámíttatni. Kéri a Kart, hogy hatalmazza fel őt, hogy ezen határozatot újólag kihirdethesse. Annál is inkább kéri ezt, mert az a tapasztalása, hogy az I. szigorlaton a hallgatók csupán 6o-70 /»-& jelenik meg. indexláttamozását megtagadja, mert nevezett a dékáni megidézésre megjelent ugyan, de az ő idézésére nem. on 10.000 dolláros adományának maradéka ma 1000 dollár és 3 millió magyar korona. Az annak idején a Kar által is jóváhagyott kulcs szerint e maradékot az egyes tanszékek között felosztotta és felolvassa az egyes intézeteknek és klinikáknak jutott dollár és magyar korona összegeket (lásd mellékletet). Figyelmezteti továbbá az egyes klinikus és intézeti igazgatókat, hogy nézzenek utána, nincsenek-e még kifizetetlen számláik, amely*természetes*''most ezt a maradék összeget terhelnék. Jelenti továbbá, hogy ő juliu's 15~ig marad még Pesten, azután megkezdi szabadságát. Kéri hogy a Tanár urak eddig az időpontig küldjék be aláirás és továbbitás végett számláikat. Jelenti továbbá, hogy az egyes klinikára eső összeg 8 ^rát teheti könyvszükséglet, mint az eredeti adomány öszszegét is és a többi laboratóriumi felszerlésre fordítandó. A dollárrá szóló számlákat Párisban fizetik ki, ahová e számlák Nékám tanár utján l6.) 5015»~ 4984, A Dékán a külföldi ösztöndíjra pályázó Dr.Erdély József és Dr.Fényvés Aladár kérvényeit bemutatja. Dr.Erdély József kérését teljesiti, ellenben Dr.Fenyves Aladárét nem tartja telj esithetőnek. A Kar a felhatalmazást megadja. IT. APRÓ TANULMÁNYI ÜGYEK. 14.}5387• Kétly tanár jelenti, hogy Czifra Ostyán o.h. kerülnek. A Kar Nékám tanár előterjesztéseit köszönettel veszi tudomásul.A Kar Dr.Erdély József kérelmét — pártolással terjeszti fel a V.K. Miniszter úrhoz