A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1922-1923 (HU-SEKL 1.a 49.)
1923. május 15., 9. rendes
Il-wpü módon oldatott meg a szakértőknek a kérdése a Budapest törvényszéknél s a megoldás minden tekintetben kielégítőnek bizonyult.ügyei is a budapesti törvényszék és az egyetemi törvényszéki orvostani intézete <J » között, illetve az igazságügyi és a közoktatásügyi minisztérium között l8S ban létrejött megállapodásnak az az alapja, hogy a törvenyszeki orvostani intézet vezetője tanári szolgálatának tartamára megbizást kap a szakértői teendők végzésére azzal, hegy szükség esetén tanársegédeivel helyettesitheti magát. Ezen az alapon kért^ az l88u évi decembf?* 11-iki 2J.M. átirat 25725 sz. a. hivatkozással az l880 év október 29.-án 5225 sz.a.kelt átiratára, hogy az egyetem a törvényszéki orvostani intézetben beálló személy változásokat (tanár,tanársegéd) ''setről-esetre közölje.Abból, hogy a fennebbi megálmodásnak megfelelően a tanár 1 L l segédeivel helyettesítheti magát 1915 óta, mióta a budapesti intézet vezetését átvettem, soha semmiféle nehézség nem származott s igy ugyanennek aj eljárásnak a pestvidéki törvényszékre való kiterjesztése sem eredményezne semmiféle nehézséget, csak hasznos és előnyös volna. Egyebek között az ed\ \ dig elmondottakon kivül előnyös volna a fennebb részletezett rendezés azé: \ — \ is, mert a háborúval Ó3 következményeivel kapcsolatos nehézségek csőkké* nése, illetve megszűnésével az intézet fokozottabb munkálkodáshoz kezdhet, felszerelésének gyarapodása mellett most már kellő számmal rendelkezik me| * * felelő alkalmazottakkal is s ez módot ad az intézet vezetarra,hogv azokat a törvényszéki orvostannak különleges ágaiban foglalkoztathassa,s -1 — ^ ^ ' - -1* igy egyes kérdések számára egészen különlegesen, behatóan képzett szakértőket neveljen, aminek az lenne az előnye, hogy az előforduló esetek térmészetéhez alkalmazkodhatna a közreműködő kijelölésénél, mód lenne arra, hogy pl. lövési sérülések esetében, lőfegyverek vizsgálatánál az működhet ne közre, aki' különlegesen a lövési sérülésekkel foglalkozik, mérgezések esetében pedig az, aki & mérgezések körül szerzett magának ismereteket.Jelenleg a helyzet az, tiogy a budapesti törvényszéknél féltés.. merülő orvosszakértői teendőkét az intézet vezetője^dr. Minich Károly tör vényszéki orvostanár végezik, amennyiben valamelyikük akadályozva van és két szakértőre van szükség pl. bpncolásoknálf helyettesként Dr.Gjnalav Elemér, vagy az utána következő tanársegédek vesznek részt.a vizsgálatban.. Ha úgy az intézet vezetője, mint Minich tanár akadályozva vannak, az inté zet személyzete adja a szükséges két szakértőt.A pestvidéki kir. törvényszék számára végzett halott-vizsga- 17 -563