A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1922-1923 (HU-SEKL 1.a 49.)
1923. február 6., 6. rendes
o y * kj ^ ■ zal adta ki nekem, Ezt a folyamodványt a Dékán urdecember hó 6.-án az hogy miután a folyamodó csak néhány napig tartózkodik Pesten, sürgősen hallgassa^ ki. Az átirat vétele után ajánlott levélben december 9"*áre a klinikára kérettem a folyamodót kihallgatás végett, mely ugyanakkor és ugyanott meg is történt, amiről jegyzőkönvvet vettünk fel.Első revisió iránti kérését a kar egyhangulat visszautasította, mert abban semmi olyan érvet nem hozott fel, mely a revisiót megindokolhatta, kihallgatható sem volt, mert lakóhelyét nem ismertük.Dr.Palich EmiIné Dr.Szántó Olgát a kar annak idején H| «ft ~ K azért bocsátotta el, mert Dr.Padossal, a benfentes kommunistával, az in* tézeti érintkezést jóval túlhaladó sürü érintkezést tartott fenn, mert a a sociald.emocrata szakszervezet tagja lett, olyan időben, midőn abba be— l4>ni senkit sem kényszeritetettek még és végül, mert a proletárdiktatúra alatt nem választott, hanem a népbizottság részéről kinevezett bizalmi volt.- Az első vádra vonatkozólag azt állitja, hogy (a klinikán belül természetesen érintkezett Radossal, a klinikán kivül ritkán, a kommunizmus alatt nem. A szociáldemokrata szakszervezetnek akkor lett tagja, mikor a többiek és úgy emlékszik, hogy ez már a kommunizmus alatt történt. Mikor Bados, a bizalmi a Zita kórházba távozott, valójában őt nevezték ki bizalminak de ezt csak junius hó 20-ig töltötte be, a mikor a fércéhez távozott, ki megszállott területen tar. — * * l * tózkodott, ahonnét azután többé vissza sem tért.Csonkamagyarországba. A vádak, mely miatt a kizárás történt, fennmaradtak, mert igaz ugyan, hogy a kihallgatott azt mondja, hogy Radossal a klinikán kivül ritkán érintkezett , ez azonban nagyon nyulékonj*- fogalom és Bados dr. annyira exponált alakja volt a kommunizmusnak, hogy vele a klinikán kivül érintkezni egyáltalában nem volt illő dolog, hogy a szociáldemokrata pártba mikor lépett be, nem tudja és csak úgy emlék» szik, hogy ez már a kommunizmus alatt történt, ezt pedig ma, négy évvel utóbb megállapítani nem lehet. Tény továbbá az, hogy akkor, amikor Rados a Zita kórházba távozott, őt nevezte ki a népbiztosság Rados helyé* be bizalminak, már pedig megbizhatatlan egyéneknél eltűrte ugyan a szakszervezet vagy népbiztosság, hogy megválasztották bizalminak, ha más nem-