A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1921-1922 (HU-SEKL 1.a 48.)

1922. március 14., 7. rendes

miszerint a társas kör alapszabályai TI. §—ának II. pontba a tagúknak lelket nemesitő, kedélyt fölfrissitő, hasznos és kellemes szórakozást ig r, zene és énekestélyek tartása, műkedvelői zenekar és énekkar felállítása stb. által érthetőv é teszi, hogy egy ily kis kör létfönntartásának meg­izmosodásának szinte alapfölt étele volt az, hogy a kör tagjául Ákom La­jos orgonamüvészt megnyerje, aki hivatott volt megválás itani az Ígért ze­nei élvezeteket . ..z a körülmény, hogy abban a pillanatban, amint nevezett orgonamüvssz elejti a belépéséíit^kötött már előbb említett föltétel t, abban a pillanatban éppen Keresztesi József volt az, aki aza alapitó ta­gok közt körözv ényt hordát szét az alapszabályoknak olyan irányú módosí­tására, hogy a társas kör tisztán keresztény alapon lét esülj ön, mint a­­hogy tényleg létesült ist ez a körülmény megdönti az átiratban foglaltak­nak tarthatóságát. .1 mondottak alapján a bizottság nem látja igazolha azt,­­hogy Keresztes i József, o.h. olyan kör alapításában vett részt, mely E- gyesület a keresztény és nemzeti célokkal ellentétes irányzattal alakult volna meg és az alakulás kezdetén felmerült incidensre vonatkozólag is az előadottakban elfogadható magyarázatot talál. Épen ezért javasolja Kérész-L?o-

Next

/
Oldalképek
Tartalom