A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1921-1922 (HU-SEKL 1.a 48.)

1922. március 14., 7. rendes

axL : 50 . • h a ° Tekintetes Orvaskari Tanártestület! ..z Orvosi Kar Dekanátusához Vlaszká'százados , a főis­kolai internátus igazg tója 1921 évi aug. 5.-én átiratot intézett, amely­ben közli a dekánátus al, hogy KereszteiiJózsef o.h.a volt zászlóalj tag­ja, saját bevallása szerint Zuglóban egy olyan kör alapításában vet részt mely egyesület a keresztény és nemzeti célokkal ellentétes irányzat tál a­­lakult meg. ..z egyesület alakuló kÖzgyül'sén a keresztény nemzeti irányza­tot leszavazták és Keresztes i ennek dacára a kör titkári állását elfogad­ta és még ma is betölti azt. lefolytatott v izsgálat a fenti megállapí­tást igazolta s e •miatt nevezettet az internátus kőtelkéből elbocsátot La.­­Ez átiratot az Orvosi Kar dékánja a fegyelmi b izottsághoz tette át eset­­leges további eljárás céljából. Keresztesi József o.h. a fegyelmi bizottság által eszkö­­* * < A zölt kihallgatása soráb elismeri, hogy a Zuglói Társas Kör megalapító- ■ sában tevékeny részt vett, valamint azt is, hogy a^Társas Kör megalapító­* .r'" sa alkalmával v ita^tárgyát képezte az, hogy vájjon kimondja-e az Egyesü­let alapszabályaiban azt, hogy tagul csak kereszt nyékét vesz föl. őzava­­zásra kerülvén a kérdés a szervezkedésben tevékenykedő jelen volt 17 -mind keresztény - tag közül két ő kiv 'telével arra szavaztak, hogy alap­* • szabály ilag nem mondják ki azt, hogya társaság tágja csak kereszt 'ny le­het, tett ék ezt pedig azért, mert Ákom Lajos orgonamüv észnek és Kereszte­si Istvánnak ez volt a belép'st illetőleg a fölt étele, már pedig Ákom La­­jós a kör tagjául okvetlen meg akarták nyerni. kör alapszabályterveze~ t \t a BelügymTTt-isitfrnek megerősít sre föl is térjesztett k. Idő közben si­­került az előbb említett Ákom Lajost és Kéresztes i Istvánt eltéríteni a­­zon belépési föltételétől, hogy ők tagul csak akkor lépnek be, ha az alap­szabályok nem mondják ki, hogy csak keresztény lehet tagja a társas kör­nek. Erre a úársas kör alapitó tagjai eredeti szándékuknak megválás itása — u is ^- 1 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom