A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)

1921. június 27., 8. rendkívüli

- %2rh­most végezhettünk, A katona egészségügyi osztályt az 7-ik osztályt széjjel osz­tották 7, V/a és 7/b osztályra. Az 7 a.és 7 b. osztály Böhm 7ilraos állam­titkár reszortjába került, az 7-ik osztály később kinevezendő, de soha ki­nem nevezett tábornok-államtitkár fenhatósága alá utaltatott. Az 7. osztály« eleinte a honvédelmi rai úszterium épületében maradt meg, majd azután át­­költöztették a Duna bal partjára az 7. kerület Nádor utca 32 sz. alatti bérházba. Ennek az osztálynak vezetői egymásután ár, üSofcerwald János, ár. Biró Henrik orvos ezredes, majd ár. Haraszti Miklós tábornok orvos volt. Az osztály munkakörébe a katon§corvosok személyi ügyei voltak utalva, tehát vezénylések, áthelyezések, kirendelések, előléptetések etb. Az 7 a. és 7 B osztály a királyi várpalotába került. Ezeknek az osztályoknak vezetői, al­kalmazottai, közreműködői dr. Madzsar József, Dr. Goldzicher Miksa, dr. Péterfi Tibor, dr. Dienes Hajos, dr. Flamm Sándor, dr. Gelentsér Miksa és ezekhez hasonló egyének voltak. Az osztály munka és ügykörébe tartozott sok minden más között a leszerelési ügy és az országos mentő ügy is. Az 7 a-b osztály ügykörébe tehát a leszerelési ügy tartozott és a mikor a leszerelés egyészségügyi tanács tagjait kinevezték, ezek kö­zött volt Pfann József dr. is.- Ezt egyszerűen mint tényt említjük fel, anélkül hogy ebből bármilyen irányban messzebbmenő következtetéseket kí­vánnánk levonni, annál kevásbbé, mert Pfann József dr a vizsgálat kiegé­szítésére irányuló előterjesztésében megemlíti, hogy tanártársaink közül is többen voltaic oda kinevezve, azután Fáy államtitkár, a városi tiszti­­főorvos, a mi különben csak természetes, mert hiszen ezeknek közreműködé­se nélkül nem is lehetett volna a komoly eredménynek még csak látszatává sem neki fogni a felszerelések elosztásának munkájíhoz, mely, közbevetői megjegyezve, lényegesebb eredmény nélkül, rövidesen megszűnt. Az 7 b. osztály munkakörébe tartozott továbbá az országos me tőügy és 1919. március hó elején az osztály szükségét látta annak, hogy a budapesti mentőegyesület élére biztost állítson, ez a miniszteri biztoí pedig Pfann József dr. volt,- Ez a kinevezés,melyhez szintén nem füzünk comment árt, már magában véve is gondolkoaoba ejthet, meg inkább az előző sen már említett másik kinevezése mellett.-6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom