A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)
1921. június 14., 10. rendes
o o-'EM-36./ Következik a tanszéki segédszemélyzet választását előkészítő bizottságnak megválasztása. Jendrassik e bizottság kiküldését elvben ellenzi.Mi a feladata enne/t a bizottságnak? Eddig mindig respektálták egymásnak a véleményét azokról az emberekről, akikhez a róluk referáló főnök bizonyára közelebb áll, mint bármily bizottság és jobban meg tudja ítélni értéküket. Igazolás sem lehet a feladata a bizottságnak,mert akik most az intézeteknél ki vannak nevezve, azokat már mind igazolta az egész .kar. . . Bársony Jánös nyíltan^ megmondj a Jendrass ik tanárnak, hogy e bizottságnak feladata olyan javaslatokat tenni a karnak a választások ügyében, hogy a tanszéki személyzet közeiében is lassan -kivitessék a numerus classus törvény rendelkezése a zsidók számarányát illetőleg. Mert voltak klinikák, ahol a segédek és gyakornokok 70%-a zsidó volt. Eltekintve at.tól, hogy ez tényleg faji túlkapás és a keresztény ifjú doctoroknak az önképzés teréről való leszorítását jelenti, e szándékunkkal még a tanitás zavartalan menetét is védelmezni és biztosítani ‘.óhajtjuk, mert ez az ifjúság, a melyik a szó szoros értelmében ki tudja küzdeni magának és az országnak a numerus classus törvényt, nem hajlandó tanulni olyan klinikákon, a melyeken a zsidó személyzet az 5-6/-ot jóval meghaladja. Ezt tehát ellenezni és kifogásolni nem lehet. A bizottság éppen arra való, hogy a tanár urak kivételes kívánságait ennek vagy annak a derék és még nélkülözhetetlen zsidó tanerőnek a megtartása ügyében honorálj a, de egyszersmind ne hagyja kétségben a tanár urakat az iránt, hogy ez a nélkülözhetetlenség évek során át nem állhat fenn.-. . . Jendrass ik Ernői Ea a Kar el is határozza, hogy ily célból egy bizottságot küld ki, ő azt nem szavazza meg. A bizottság működése veszedelmes beavatkozás a tanárok jogkörébe. Kern lehet egy tanárra erőszakolni, hogy kikkel dolgozzon együtt. Szavazást kér ez ügyben; • a r* n a mi megtörténvén a Kar 18 igen ■j szavazattal csekély kisebbség elle- 17 -