A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)

1920. október 12., 1. rendes

közzététetett; hogy nevezeteden az eKy eternek első »vés nőhal 1 Kát ókat i« felvesznek.- a. test­­véreKyetern e határozata horalokeKyenest ellen­kezik a rai karunk határozatával.amelynek helyes­ségét pediK uKy a múlt pótévben, mint az iáón is maca a fi ni «ter is helátta és annak indoklását is mindenképén iőváhöKyta. Icy a Kar ahba a ferde helyzetne jön .hogy az általa első évben vissza­utasított nőhal 1 Katókat, akik most mind a test­vér e^y etemre tódulnak, másodéves korukban viez­­szakapia. Teljesen indokolt volt C. kar határo­zata, hoK.y a mikor körülbelül 400 zsidó és 2b0 keresztény ifjút utasit vissza a numerus clausus miatt az első évről,oda nőhall Katókat fül nem vesz, mert hiszen minden eKyes nő miatt eKy ke­resztény ifjú szorulna ki az egyetemről. a kar iKy célját el nem érheti, és ezért a teetvéretcye­­temek ezen határozata a mi üKyünk is és kell hOK,y szavunk leKyen hozzá.- őr, folyton a mienké­vel ellenkező határozatokat hozn&k, el 1enszeKülnek a leKjózanaob közvélemény és a Minister jőszándéká­nak is, amennyiben Dsbreczenben ahol jól el tud­tak volna Helyezkedni, semmi áron sem akartak le­menni, hanem a helyett kivitték azt, noKy ez a szoKény és szerencsétlen orszda: most 50 milliót kénytel en elkölteni a testvéren/eternek egyévi« tartó ideiKlenee budapesti elhelyezkedésére. Ezt a maca részéről olyan könnyelműségnek tartja, hogy reményű, hoKy annak idején be is íok következni érte a fel elősséKrevonás. Felháborodása annál na­gyobb, mert csak bele kell tekinteni a testvér­­eKyetemek tanrendjébe, noKy kitűnjék, hogy a kli­nikák és intézetek szanaszét való élnélyez*edé­­se és silány berendezése miatt komoly tanitás ezen az eery etemen n em is lenet. Visszatérve felszólalása tulujdonképeni tárKyára inditványozz&.hoKy a t es vér eKy eternek azon 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom