A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)

1921. május 3., 9. rendes

i * £ V 0 'i6 o lentsék be as intéseteknél megüresedő, illetve lejáró össses állá­sokat, hogy a pályásatok idejekorán kiirKatók legyenek, melyek fe­leit a döntés a júniusi. kari ülésen fog megtörténni. Egyben kimutatást kér valamennyi egyetemi inté­sét és klinika össses dijjasott és díjtalan állásairól, mely utób­biak siámua a javaslattevő tanár urnák belátása sserint most már korlátosandó Tudomásul ssolgál. lő./ Dékán jelenti, hogy ismételten jártak nála a hall­gatók a nyári pótsemester ügyében, mire kösölte velük a kar ason határosatát, hogy pótsemester többé nem tartat ik.- Erre hivatkos­­tak a technikára, ahol a rajstermek és laboratóriumok nyitva tar­tatnak és kérték adassék meg nekik a mód legalább a gyakorlati ta­nulásra. A Dékán kijelentette, hogy nincs akadálya annak, hogy as esen félévben beírva volt hallgat ók as illető klinika visitjeire és ambulant iájára,valamint as intésetek laboratóriumi munkálataira a nyári vakáció alatt is bej árhas sanak.­A Kar helyesli a Dékán kijelen­­^ téseit. 11. / A Dékán jelent i/a^ari határosat értelmében kér­te, hogy a költségvetés i döntés előtt a megs sor it ás okát illetőleg a kar, illetve a klinikai bisotlság elnöke, Kákám tanár vonassák be a tanácskosásokba.- A mai napig nem tudjuk asonban, hogy meg­történt - e es,vagy nem.- s A ssegedi egyetem ügyében a Kar felterjesstése és a jegysőkönyv felküldetett a ministerhes.; 0 magánlevélben is kér— te a ministert, hogy hallgassa meg es ügyben a kar véleményét.- A minister két isben kereste is őt és ő vissont a ministert telefo­non, de nem találkostak. Válass a ministertől a felterjesstésekre es ideig nem érkesett .­Tudomásul ssolgál. Kéri a Dékán a kart, hogy Kákám tanár néhány elő­térjesstését hallgassa meg most, mert a tanár urnák hivatalos ügy­ben távosnia ke 11.-12. / *N\ékám tanár bejelenti, hogy a Képjólét iminister 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom