A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)

1921. február 8., 6. rendes

~3S3 István Bazilikában, ahol Dr.Holma István hittajnér tartotta előa­i dásait a katholikus fiukhak, elhajt abból a célból, hogy a kom­­műn izmus érdekében Dr.Holma ellen kémkedjen.— A bizottság úgy a, feljelentőket, mint a két feljelentettet kihallgatta.- haul Be­nő a tehare rót cselekményeket mind tagadja; az Ötös diákdirektó­rium tagja volt ugyan, de ez volt a fegyelem és a tanári tekintély egyetlen eszköze; előmutat egy önmaga által irt és a főgymnazivm igazgatója által aláirt igazolványt, a mely szeritn magatartása a kommunizmus alatt erkölcsi és hazafias tekintetben kifogás alá nem esett. Bodnár Ferencz elismeri, hogy a Haeckel féle röpirat nyom­tatásában és terjesztésében részt vett, azi is, hogy tanulótársa­it fölszólította, miszerint kérjék a hitoktatásnak felváltva rom. kathólikus és hsidó hitoktató által való tanítását. Igaz,hogy meg­hallgattaj a bazilikában Dr. Holrna hittanárt, de tagadja a neki tu­lajdonított szándékot.- A feljelentők kihallgatva/az írásba fog­lalt vádjaikat minden részekben fenntartották és egyúttal hemutat­ják a Haeckel féle röpirat egy példányát, amelyet Bodnár adott ki az indítványára és be nem vallott célra gyűjtött pénzen. A bizott­ság a feljelentők és .feljelentettek kihallgatása után a tekintetes Tanári Karnak azt a határozott javaslatot terjeszti elő, hogy Paul Benő és Bodnár Ferencz az orvosi pályára való bocsátása nem kívá­natos és ezért fölvételüket nem ajánlja, amenny iben pedig felvolná­nak véve, kit i Itassanak és er^ől a kolozsvári és pozsonyi egyetem társakarai ért es ittessenek. Budapest, 1921. febr. 8.-án. A Kar a javaslatot elfogadj a, neve­zettek kitiltásáról illetve felvé­ts li megtagadásáról a kolozsvári és pozsonyi egyetemek testvér karait is értésiti.-39./ 8036. Cimbál Ferencz szigorló orvos a kar ki­záró határozata ellen az egyetemi Tanácshoz fellebezett azon ala­pon, hogy a szabályzat szerint egyetemi hallgatók csakis az egyete­mi fegyelem tekintetében vannak az egyetemi fegyelmi hatóságnak a­­lárendelbe és mert a feljelentést magánbosszuból eredőnek tartja cs mert nem volt módja arra, hogy a vád alól magát tisztázhassa.—

Next

/
Oldalképek
Tartalom