A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)
1920. november 22., 4. rendkívüli
15.-^5__152 lankodnak, dee^pitt éreznek a felsőbb évesekkel és ha ott 70-80 % zsidót látnak,abban az ő követeléseik kielégítésének meghiúsítását látják. Ezek együttérző fiatal katona emberek,és ha egyet elfogatnánk közülök, abból baj lenne, katonalisztársaik el nem törnék és i) . azokkal meg együtt érez az egész hadsereg. Ily körülmények között lehetetlen a tanítás és kívánatos ,hogy megnyugtató indézkedésekkel biztosítsuk annak zavartalan menetét és mentsük meg a félévet nekik és nekünk.- Pártolja az előadó indítványát. FARKAS GÉZA h. tanár bejelenti a karnak,hogy az élettant a kolozsvári és pozsonyi másodéveseknek egészen külön az állatorvosi főiskolán adja elő és elismeri, hogy azok pontosan látogatják és nagy figyelemmel hallgatják az előadásokat, zavargás köztük a zsidóság nagyobb számaránya dacára sincsen; azonban a budapesti orvoskari hallgatók között folytonosan baj van. A zavargók rendesen elszaladnak. Egy-két esetben a kevésbé futni tudó inzultált ( félt sikerült megfogni,de azok mindig maguk kérik.hogy esetüket ne tegyék vizsgálat tárgyává,annyira félnek a súlyos következménytől, a panasztétel megtorlásától. KÉTLY LÁSZLÓ báró : Kuzmik tanár előadásából egy pozitívum emelkedik ki: az, hogy a testvéregyetemek felsőéveseik között ,70-80 % zsidó van.Ha ezek azok közül a hallgatók közülkerültek ki»akiket mi visszautasítottunk,akkor az a bu- « dapesti egyetem céljának és eljárásának a kijátszása, ami ellen a karnak valamit tenni kell. Nem nézhető el,hogy akiket a budapesti kar nemzethüség és raegbizhatóság szempontjából felvehetőnek nem tartott,azok a testvéregyetemeken rajtunk kacagva folytassák tanulmányaikat és mégis csak diplomát szerezzenek.- Ezt sem a budapesti egyetem tanári kara, sem hallgatósága nem tűrheti, akiknek sikerült magát a közéje nem való elemektől megtisztítani.Sze! rinte az ilyen^átmenekült zsidóhallgatóknak féléveit meg kell semmi&ifceni. BÁRSONY JÁNOS helyesli előtte szóló által felhő-