A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1919 (HU-SEKL 1. a 45.)

1919. május 12., 1. rendes

mmmm y > mázért a bizottság határozatilag kimomdotta.hogy a háború követ­keztében nagyobb mérvű veszte­ség etjés hátrányt szenvedett ka­tonahallgatók némi kárpótlása képen nyári pcisemester tartása szükséges, a nyári pótsemester junius l*én kezdődik és tart Julius 31-ig, A pótsemesterre * ^ csak azok a katonahallgatók ve­•i ' hetők fel,akik katonai szolgálata legalább\ym tűk következtében ffiégyiélévet « veszítettek, a beiratkozó hall gatók ezen veszteségükre való tekintettel kivétel nélkül tan­díjmentességben részeeitendők. a folyó tanfél évben az előadá­sok május hó 28-án fejeződnének be , a pótsemester előadásai pe­dig junius hó 2-án kezdődőének. A pótsemesteren résztvevő hall­gatóknak az első három előadá­si napon okvetlenül jelentkez­­niök kell azon tanárnál, akinek előadását hallgatni akarják és az egyes intézetekbennés kliniká kon kitett ivén jelentkezésüket igazolniok kell. A quaeturai bei­ratás azelőadások megkezdése után utólagosan eszközölhető, * junius 1-től 15-ig. az előadások a nyári pótse­­mesterben julius végéig tartanak. Ha a hallgatók számamegengedi,az előadásokat - benevolus auditor?;! ként" nem katona hallgatók is '■3 fi látogathatják é6 a gyakorlatokon 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom