A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1919-1920 (HU-SEKL 1.a 46.)
1919. október 28., 1. rendes
ö. nikákát adja át a megbízottaknak. Végül közli,hogy a Dollinger tanár nyugalomba helyezésével megüresedő III. seb. tanszék ügyében a döntést magának tartja fenn. Tudomásul szolgál és a Dékán bejelenti, hogy az átvétel , illetve átadás megtörtént. -6. A v. és k. Minister 181905/1919. sz. leiratában kivételkép jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy a debreczeni tud.egyetem orvosi karán 1919 julius-október hónapokban póttanfolyam tartatott és megengedi, hogy az erről kiadott "értesítő** alapján bármely hazai főiskolán megkezdett 1918/19 II. félév szabályszerű lezárása és érvényesítése kérelmeztethessék. Érvényes félévnek számítandó be e póttanfölyam mindazoknak a kik e tanfolyamra a szabályoknak megfelelő előfeltételek igazolása mellett vétettek fel,de középiskolai tanulmányaikat legkésőbb 1918.évben befejezték, és az 1918/19. tanév II. felében valamely hazai főiskolának hallgatói nem voltak. A rendelet okt. 1-én ki függesztetett. KÉTLY LÁSZLÓNAK erős kételyei vannak e taratol yam értékét illetőleg, ^elhozza, hogy pl. a gyógyszertant az egyetemi gyógyszetár egy gyógyszerészsegéde adta elő, a ki még nem is diplomás orvos,mert nála még csak gyakorlati évét kezdette meg. JENDRA3SIK ERNŐ igen sajnálatosnak uartja, hogy a minister ilyen fontos tanulmányi ügyben a kar megkérdezése nélkül dönt.