A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1918-1919 (HU-SEKL 1.a 44.)
1918. december 10., 4. rendes
29 289 számával szembúén azonnan legalább is azt tartaná indokoltnak a bizottság, ha a tekintetes Kar elhatározásából ne csak egy a helyettesítéssel megbízott rendkívüli tanár vállaira nehezednének az összes élettani szigorlatok terhei .hanem avval az élet és kórvegytani tanára is megbizatnék, annyival is inkább,mert parallel é✓ 1ettani előadásokat már úgyis tart. 3>oz Kar a bizottság javaslatának minden pontijához egyhangú határozattal hozzájárul azzal , hogy a határozatok a hirdető táblán kihir detendők. •44. A fennebbi üggyel kapcsolatosan elnök előterjesztésére a kar Hentz Viktor mütőnövendék- 1 1 nek kérését.hogy 4 évi harcztéri szolgálata a mütőnöven^éki időbe beszámíttassék.tekintettel arra, „V hogy a nevezett nagyobb sebészi osztályokon sok helyen önállóan működött helyesli és őt a műtői vizsgára bocsátja. 45. Ezek után elnök a következő ügyeket terjeszti elő: 2551 . Braun Gyula III.f.é.o.n.katonai szolgálata alapján a félévi tanulmányi kedvezmény megadását kéri. I Folyamodó egy féléven át nem volt beírva, az egyetemen és pedig az 1917/18 tanév 1. felében. Ezzel szemben a nyári pótsemest erben beiratkozott és azt §l lehallgatta--tehát vesztesége nincs. A félév ei enge-