A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1918-1919 (HU-SEKL 1.a 44.)
1919. augusztus 26., 10. rendkívüli
töltése után kivétel nélkül nyugdíj áztassanak, -ez alkalommal a fent említett körülményekre való tekintettel Dollinger Gyula tanár nyugdíjaztatási kérvényét azzal a kéréssel küldje fel a vallás és közoktatásügyi Miniszterhez,mely szerint kérjük a Miniszter Urat,ho^g Dollinger Gyula tanár a nyugdíjaztatási kérvényét oly módon intézzes el,hogy az ő nyugalomba vonulása kapcsán actuális függőkérdések rendezéséig ő a klinika vezetését megtarthassa.Méltányolva azt a nagy áldozatot »mellyel Dollinger tanár a bizottság kérelmének hajlandó eleget tenni, kérjük a Miniszter urat,hogy tanári működését az 1919-1920.tanév első fele végéig engedélyezze.Egyben határozza el a Tanári testület,hogy az esetben,ha a Miniszter ur a Tanártestület kéréséhez hozzájárulna,a válasz beérkezése után haladéktalanul gondoskodni fog a megüresedendő tanszék kérdésének elintézéséről.Dollinger tanár kijelenti,hogy a bizottság előadványa nem egyezi'avval, a mit neki a dékán akkor amikor Kuzrnik tanárral együtt a bizottság nevében felkereste - mondott ; ő neki az volt a meggyőződése, hogy a bizottság arra kéri fel, hogy még egy teljes esztendőn helyén megmaradjon; a félév végéig terjedő szolgálatot nem válalhatja és sokkal czélszea?rűbnek tartja ha tanszéki tanszemélyzet