A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1918-1919 (HU-SEKL 1.a 44.)

1918. november 8., 3. rendes

6. *. i dét Magyarország; fürdő és desinficiáló szükségleteinek szervezésével. Az ille­tő egyúttal a Hadügyminisztérium refe­rense is, s mint ilyen már f.é. augusz­tus havában kapott megbízást a hadsereg * főparancsnokságtól, hogy az egész hadse­reg deftinficiálási munkálatait ellássa. Kar a jelentést tudomásul ve­szi . 4» Q. III. Elnöki előterjesztések. Elnök jelenti .hogy a folyó félévre eddig 3600 orvohalIgatő iratkozott be. Ez a szám -tekintettel arra.hogy az e­­gyetemi tanács határozata értelmében a hazatérő hallgatók november 20-ig be­iratkozhatnak. még tetemesen növekedni fog.- Pigyelmateti a kart .hogy a hallga­tők ilyen nagy tömegének oktatása a mos­tanáig gyakorolt módozatok mellett tel­jesen lehetetlen es sürgős intezkelos u. . szüksége forog* fenn. Javasol ja, hatá­.i », ' * ‘ *■ at. rozza el a kar.hogy mindenütt, a hol szüAsagesnek látszik paralfcll előada­­sok és gyakorlatok tartassanak s hogy ezeknek megtartásával - amint az már az anatómián meg is történt - adjunc­- . tusok és magántanárok bízassanak meg. Kívánatosnak tartja, hogy az a bizott­ság a melyet a kar a felső oktatásügyi egyesület javaslatára a harcztérről ha­zatérő egyetemi polgárok tanulmányi ü­­gyeinek elintézésére ^küldött ezzel a kérdéssel is fogialkozzon. Minthogy a bizottságnak elnöke Tauffer tanár n.yu­«■' r t ,« » + * . galomba vonult kéri.hogy a kar az el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom