A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1915-1916 (HU-SEKL 1.a 41.)
1916. február 8., 6. rendes
382 állják ki, nyernek engedélyt arra, . »■( . hogy a második évre már rendes halll t i ' j . 'j, . ' . 5 patákul iratkozhatnak he. Ez az engedély természetszerűleg maga után vonja azt is,hogy a hallgató első két féléve rendszeresittetik. így van ez úgy az orvosi, mint a bölcsészeti karon, ez esetekben a quaestura az átírást, illetve rendszeresitést maga elvégzi. parneu Renének is átirta a quaestura mindkét rendkívüli félévét a rendes hallgatói indexébe, de a végleges sancti^t: megtagadta,midőn észrevette, hogy az első év a bölcsészeti karon, a második az orvosi karon van beiktatva . Ez pedig a gyógyszerészekre nézve szabály lévén,utasitandónak tartanám a quaesturát arra, hogy ily engedélyek birtokosainak két félévét is ép úgy rendszeresitse.mintha tanulmányaikat * ' i ugyanazon ^fakultáson folytatták volna. A másik kérelem még fontosabb elvi jelentőségű : az uj gyógyszerész doktori szabályzat 4 §-a " végbizonyítványt" követel a szigorlatra bocsátásért folyamodóktól.egyetemi 8 félévükről. .:ivel a gyógyszerévsz -doktorandus sok ebből 2-öt a bölcsészeti,Iá-öt az orvosi fakultáson töltöttek szabályszerűen, 4 félévet pedig azon fakultáson,a melyen dissertatiójukat készítették,felmerül a kérdés.melyik facultás állitja ki nekik a végbizonyítványt ? Complikálja még a dolgot az, hogy az orvosi karon 10 félév után, a bölcsészetin 8 félév után állithátó ki végbizosyit r