A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1914-1915 (HU-SEKL 1.a 40.)

1915. június 1., kari választó

az emberi veszedelmes kevésvérűség sok esete ilyen coli-okozta mérgezésből származik. Ezen vizsgálatok nagy részét már külföldi útjáról hazatérve a klinikán végezte.

Teljesen önállóan megírt dolgozatai:

1. A zsírtáplálás szerepe az acetontcstek képződésénél. Magyar Orv. Arch. 1907.

A gyógyszertani intézetben végzett kísérletek, amelyekből kiderült, hogy a ß oxyvajsav-kiválasztás phloridzin hatása alatt és vajtáplálás mellett igen tetemesen gyarapodik. Klinikai esetekben is folytatta kísérleteit s ezekből is az a ma már általánosan elfogadott adat derült ki, hogy az acetontestek keletkezésében a zsírtáplálás a főfaktor.

2. A normális állati vérsavó gyógyító hatásáról genyes folyamatokra. (Orv. Hét. 1911 és Grenzgebiete.) A friss állati vérsavó erős baktericid hatását tette tanulmány tárgyává genyedő fertőzések ellen. Az állatkísérletek kedvező eredményét szerző az ezen körülmények között fehérvérsejtekből kiváló enzymek s hasonló fermentumok hatásának tulajdonítja. Ez adatok alapján végezte Gergő dr. vizsgálatait a sebészi klinikán kedvező eredménynyel.

3. A paroxysmalis haemoglobinuria aetiólógiájáról. (Orv. Hetilap 1911. és Zeitschr. f. kiin. Med.)

Szerző folytatta már előbb jelzett vizsgálatait részben a klinikán, részben az állatorvosi főiskola belső bajosok osztályán.

Lovat saját vérsejtjeivel immunozva, sikerüli azt elérnie, hogy a lő erősebb dolgoztatása, majd vérének előzetes lehűtése s aztán termosztátba helyezésével a vörös-vérsejt-oldás a Donath-Landsteiner-kísérlel értelmében bekövetkezett. Azon czélból, hogy az emberi luesnek a paroxismusos hemoglobinuriára való befolyását a lóra is átvigye, ezt trypanosoma equiperdummal fertőzte. Ez esetben az előbbi kísérlet még erősebben sikerült; előzetes immunozás nélkül e kísérletek nem voltak eredményesek. Ezek a vizsgálatok némikép értelmezik azt a klinikai tapasztalatot, hogy a legtöbb hsemoglobinuriás beteg sziíilises fertőzésben is szenved.

4. A baktérium coli commune fertőző képességéről. (Orv. Hetilap 1910. D. med. Wochenschrift.) Két sepsises beteg véréből coli-kulturát kapott, mindkét esetben a garatmandolában támadt a fertőzés. A betegek vérsavója megfelelő kísérletekben később a coli-kulturát agglutinálta. Más esetekben csak múló colifertőzést tapasztalt a vérben. Ezen esetekkel kapcsolatban foglalkozik a colibaczillus szerepével a betegségekben.

5. A bakteriológiai vérvizsgálat jelentőségéről a typhus abdominalisban. (Orv. Hét. 1910.) 12 hagymázas betegen végzett vérvizsgálatját írja le, ezekből kiderül, hogy éppen a legkorábbi szakban sikerül ezzel a móddal a hagymázat felismerni. A lefolyás későbbi szakaiban ellenben elég gyakran negativ a vérlelet.

6. A bakteriumtermékekkel előidézett anaemiáról (Orv. Hét. 1911., D. Archiv für kiin. Med.) Coli-, typhus-dysenteria baczillusokkal nyert alkoholos kivonattal lehetett ugyan némi másodlagos kevésvérűségnek megfelelő vérelváltozást nyúlon előidézni, de ha fokozott fertőző erejű törzsekből készítette e kivonatot s azt intravénásán alkalmazta, az állat vére az anaemia perniciosa vérelváltozásának típusosán megfelelt.

7. A coli- és typhus-sepsisről (Orvosképzés 1912). A sepsis fogalmát abban határozza meg, hogy ilyenkor nemcsak a vérben vándorló baktériumokról van szó, hanem ott szaporodó kultúrákról. Ezen az alapon a tifusz-sepsis kórképét akként értelmezi, hogy ilyenkor a vérben csak vándorló, de nagyobb mennyiségben vándorló tifuszbaktériumok elpusztulnak s a belőlök felszabaduló toxinek okozzák a súlyos kórképet.

Uber Colisepsis (Klinische Beiträge 1913.) A colibacillusról szerzett tapasztalatait az irodalmi adatok tekintetbe vételével ismerteti.