A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1914-1915 (HU-SEKL 1.a 40.)

1914. december 15., 4. rendes

A nagy anyagot ügyesen csoportosította s figyelnie a bántalom minden rész­letére kiterjedt s különösen az által, hogy fejtegetéseinek élénkítésére ügyesen és bőkezűen válogatta össze az ábrákat, biztosította magának olvasó közönségét. Irálya szabatos és könnyen érthető. Tanulmánya magyar orvosi irodalmunkban hézagot lesz hivatva pótolni s már azért is elismerésre méltó. Dollinger Béla, a ki pályájának kezdete óta nagy előszeretettel és szorgalom­mal foglalkozott a testegyenésv.ettel s a kinek az I. számú sebészeti klinikán bő alkalma nyílt e téren gazdag tapasztalatokat szerezni, orvostanhallgatóink kikép­zésében nagy szolgálatot tehet fakultásunknak s eddigi ismert működése e tekin­tetben reményre is jogosító. Tekintettel hallgatóságunk nagy számára, czélszerűnek vélném, ha ezen tech­nikai jártasságot is igénylő tárgy előadására a fakultásunkon jelenleg működő két magántanár mellett még egy magántanár adná elő a gyakorlati szempontból fon­tos tárgyat. Mindezek alapján tisztelettel javaslom, hogy a tek. Tanártestület dr. Dollinger Béla klinikai tanársegédet a magántanári képesítés további cselekményeire bocsá­tani szíveskedjék. Kelt Budapest, 1914 november hó 19-én. Kuzmik, nyilv. rendes tanár. Franklin-Társulat nyomdája

Next

/
Oldalképek
Tartalom