A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1913-1914 (HU-SEKL 1.a 39.)

1913. szeptember 19., 1. rendkívüli

3.

Az életnek bizonyára fontos határjelzője amaz idápont,amidőn valaki - társadalmi berendezkedésünk értelmében - beszünteti azt a rendszeres munkásságot,amelynek egész életét szentelte és ezzel állandóan nyugalomba vonul.

Ha két tanártársunk talán nehéz szivvel hagyja el működése terét,amelyen annyi babért aratott, és nem szivesen teszi be a könyvet,amelyből oly sokáig oktatta eredményesen a fiatalságot; mi viszont nem minden irigykedóstől menten nézzük,amint oly hosszú és nehéz munkásság után testi

• L

és szellemi épségben élvezhetik a jól kiérdemelt nyugalmat.

Mint a jó gazda, aki az év tavaszának és nyarának minden napját kellőképen kihasználta,az év őszén örömmel és megelégedetten tekint körül a földjén,úgy tekinthet büszke önérzettel vissza a múltba és maga köré két tanártársunk is.

Mi édesebb kisérhetné nyugalomba a munkás embert,mint a tudat,hogy életét teljesen a hasznos munkának és ama cél szolgálatának szentelte,amelyet hivatásául választott; ha pedig végig tekintünk két tanártársunk évtizedekre terjedő lelkes munkás ságán^el kell ismernünk,hogy ők a legnagyobb mértékben rászolgáltak arra,hogy ezzel a boldogitó tudattal lépjenek le eddigi működésűk szinteréről.

Bár egy egész emberöltőn át kifejtett áldásos munkásság önmagában rejti jutalmát,mégis kötelességet vélünk teljesíteni, ami dón ez alkalommal az orvostudomá-