A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1913-1914 (HU-SEKL 1.a 39.)

1913. szeptember 19., 1. rendkívüli

3. Az életnek bizonyára fontos határjel­zője amaz idápont,amidőn valaki - társadal­mi berendezkedésünk értelmében - beszünte­ti azt a rendszeres munkásságot,amelynek egész életét szentelte és ezzel állandóan nyugalomba vonul. Ha két tanártársunk talán nehéz szivvel hagyja el működése terét,amelyen annyi babért aratott, és nem szivesen teszi be a könyvet,amelyből oly sokáig oktatta eredményesen a fiatalságot; mi viszont nem minden irigykedóstől menten nézzük,amint oly hosszú és nehéz munkásság után testi • L és szellemi épségben élvezhetik a jól ki­érdemelt nyugalmat. Mint a jó gazda, aki az év tavaszá­nak és nyarának minden napját kellőképen kihasználta,az év őszén örömmel és megelé­­gedetten tekint körül a földjén,úgy tekint­het büszke önérzettel vissza a múltba és maga köré két tanártársunk is. Mi édesebb kisérhetné nyugalomba a munkás embert,mint a tudat,hogy életét tel­jesen a hasznos munkának és ama cél szol­gálatának szentelte,amelyet hivatásául vá­lasztott; ha pedig végig tekintünk két ta­nártársunk évtizedekre terjedő lelkes mun­kás ságán^el kell ismernünk,hogy ők a leg­nagyobb mértékben rászolgáltak arra,hogy ezzel a boldogitó tudattal lépjenek le ed­digi működésűk szinteréről. Bár egy egész emberöltőn át kifej­tett áldásos munkásság önmagában rejti ju­talmát,mégis kötelességet vélünk teljesí­teni, ami dón ez alkalommal az orvostudomá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom