A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1910-1911 (HU-SEKL 1.a 36.)
1910. október 18., 2. rendes
12. arányában is növekednék. Ellenben a Dr. bárdos János alap 2 részvénye után csak úgy vehetnénk egy uj részvényt,ha még egy elővételi jogot is megvennénk, miután e - hes és az uj részvény megvételéhez nem áll rendelkezésünkre az alap bir* tokában levő készpái . ,Célszerűbb a 2 régi részvényt megillető elővételi jognak eladása,a mi által az alap néhány ezer koronával gyarapodnék. Ennélfogva ezen elővételi jog eladására valamint az ebből befolyó összegből pupillaris biztosságu zálogleveleknek az alap javára történő beszerzésére felhatalmazást kérek. Jendrassik Ernő indítványozza,hogy a bárdos János alap javára eladandó 2 elővételi jogot a kar egy másik alapit* ( ványa vegye meg s a még hiányzó elővételi jog megvásárlása után egy uj Első hazai takarékpénztári részvényt vegyen, mely minden tekintetben biztos ás jól jövedelmező tőke befektetés. 6. 3/ Végre a dékán a kari jogtanácsossal egyetértőleg javasolja,hogy a Schordann alaphoz tartozó 14000 k. készpénzért,mely legutóbb egy házra adott kölcsön fejében fizettetett vissza s melyet az alapi tó levél követelményének megfelelően nem lehet már ingatlanokra betáblázott kölcsönökre kiadni, 5 %-os kamatozás“ sal>jövedelmezőbb kamatoztatás végett óvadék képes értékpapírok,nevezetesen ma yar földhitelintézeti 4 %-os zálog