A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1906-1907 (HU-SEKL 1.a 32.)
1907. március 19., 7. rendes
gessé válik az egész műtőnövendéki intézmény, mert akkor már az egész igazán csupa formalitás,a rnely csak a^ra való' 'enne,hogy a kitöltött két esztendő után a műtőnövendékeknek kiállítsa azt a bizonyos bizonyt tványt a mely nekik pályázó kartácsaik felett a törvényben kimondott előnyöket biz te sitJa, daczára annak, hegy e kollegák között talán olyanok is vannak, a kik sokkal intenzivebb orvosi ismeretekkel rendel heznek, mint az^a ki a megfelelő bonc tani alap nélkül műkői bizenyitványt szerzett. Mi ndeze kb ől az következik,hogy a műtő növendéké felvételi vizsgálat eltörlése csak szaporítaná zek számát, a kikből soha kőmáliján számbavehető mii tő seb és zek nem lesznek és igy ez az intézkedés a műtői intézmény nívóját csakhamar leszállítaná. Erre a térre pedig még azon kényszerhelyzet által sem szabad magunkat szór i itatnunk, a melyre a kc- 1 c zs vác i fel te rj es z tés h i va tko z i k és a rnely abból áll,hogy ottan igen kevesen jelentkeznek a műtőnövendéki tanulmányokra. Ennek az egyik oka tényleg a két évi tanulmányi időnek a visszaáll itása, a másik oka azonban a kötelező egy évi kórházi szolgálat behozatala. Ilyen viszonyok között szükségessé fog vállni a sebész éti klinikák mellett rendszeresített műtőnövendéki fizetéses állásokat megszaperitani,a minek folytán egyik