A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1906-1907 (HU-SEKL 1.a 32.)

1907. március 19., 7. rendes

ismertetéseket kck,clt a Természettu­­dcmany i Közi ömjben. Tellyeniczky V. éves orvostanhall­gató kora óta mostanig folytonosan a honor tani intézetben volt és van al­kalmazva és pedig eleinte az I.sz. intézeten hold. Kihalkovics, majd ké­sőbb a TI .s'7, intézeten Tharh offer tanár mellett, az uj tanár kinevezése óta a II. sz. intézethez lévén a taná­ri kar' fel t er je sztésére min is te77 i rendelettel odacsatclva; most is ezen működik. Mindkét helyen mint Mihal ko­­vics tanárnak kijelentése az illetőnek magántanárrá való ajánlása alkalmá­val , nemkülönben a II. sz. anatómiai int éze t jel enleg i vezetője i s tanus­­kc dhatik,főno ke i ne k t okéi etes éli sme­­rését kinyerte. 1884rhen a straszburgi anatómiai ccngressuscn részt véve, a Sertoli-féle sejtek szerepéről tartott előadást s fi­atal kezdő dácsává ott bátran védte álláspontját s 1895-ben saját költ­ség én kai földi tanulmányutat tett, több nevezetesebb boncz tani intézetet látogatott meg és 1896-ban karunk ajánlatára a minister iumt ól nyert segé­lyezéssel Bőre szí óban Bern-tói a lemez­­modellezést tanulta meg f valamint Heidenhain intézetében is látogatta a szőve ttan i gyakorlatokat s utazása bevégeztével ez utón nyert tapaszta­lat airól az Orvc s i Ar eh i v ionban szá­molt be a "Par a fin beág yazás" stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom