A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1905-1906 (HU-SEKL 1.a 31.)

1906. április 27., 8. rendes

fogászati intézet a Pál utczai s Mária utczai sarok telekre elhelyez­hetőDe a kérdés megokclhatásáriak az az előfeltétele a mint azt Réczey Imre tanár kifejtette,hogy az érdé-, kelt tanárok csak a szükségelt helyi­ségek programmját adják meg s az épí­tész feladata,hogy annak kivihetőségét megkísérel je, de nem szabad kezét tulsá­­aosan megkötni. Mindezek alapján a bizottság azt javasolja a tekintetes tanárt estül ét­nek,hogy mélt őzt assék a vall. és köz­­okt. Minister úrhoz felterjesztést intézni,melyben a felhozott indokok alapján az orvostudományi tanártestület kéri ,nogy a Minister ur az 1906. február hő 22-én kelt 8223. sz.h»rende­let hatályon kívül helyezésével az 1906 augusztus hő 23-án kelt 63582.h. rendelet értelmében újólag utasítani méltőztassék az építész urat,-hogy mind-*három érdekelt tanár közreműkö­désével készítsen uj tervet s azt majdan a fakultás birálatával terjessze fel. A mostani tervek egyike sem felel meg, mert az egyik csak egyetlen szakma igényét elégíti ki, a másik terv pedig csak két tanár közreműködésével ké­szült, számos fogyatékossága van,me­lyek bírálatába már azért sem be­­csájtkczik a kar, mivel az nem a há­rom érdekelt tanár együttes közremű­ködő sévei készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom