A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1902-1903 (HU-SEKL 1.a 28.)
1902. szeptember 30., 1. rendes
ve. 3. 3833-ban nyert egyetemi orvostudori oklevelei ,q.Életrajz,rr.el yből kitűnik,hogy folyamodó úgy az érettségi vizsgál atot ,mind az egyetemünkön végzett orvosi tanulmányai folyamán letett valamennyi szigorlatot kitüntetéssel tette le. Orvostanhallgató korában két pá3yadijat nyert s ötödéves korában a kórboncztani tanszék mellett mint második tanársegéd működött. 1889-ben FI emming.k iel i tanár ajánlatára a gráczi egyetem szövettani tanszékéhez tanársegéddé neveztetett ki, a honnan még ugyanazon évben a Schord ann-fél e ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra indult. F tanulmányúton töltött két év alatt Tübingenben Baomgarten és Hiiíner tanárok in tézetében ,Berlinben Koch tanár mellett dolgozott, közbeti fél évig Raumgarten mellett, mint tanársegéd,Rerl inben az Urbankónházban negyedévig,mint prosector volt alkalmazva. Az 1891 év őszén a kórboncztani tanszék első tanársegéde lett Rudapes ten , mel y állásától azonban még ugyanazon évben megvált,minthogy az állattani főiskolához az élet és szövettan tanszékére hivatott meg.E tanszék elfoglalása előtt 1 évet Ludvig lipcsei és El 1 enberge»-, drezdai physiologiai intézetében töltött. 1898 ban a bécsi közoktatásügyi ministerium a gazdasági főiskola élettani tanszékéra hivta meg,] 897 óta az állatorvosi főiskolán elfoglalt állásán kivül az újonnan létesült állat élettani és takarmányozási kiss •] éti állomást veze