A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1899-1900 (HU-SEKL 1.a 25.)
1899. október 03., 1. rendes
főleg a herére és a keményítő folyadékokra vonatkozó,vagyis 1-sŐ és 4.számmal jelelt dolgozatai azok,a melyek magántanári képesítésénél necsak számba jöhetnek,azért mert a kért venia legendi tárgyának megfelelők,hanem valamennyi dolgozata között ü.lyan mind a kettő,a yy\ melyek necsak önálló kutatói szeliemrcl,hanem technikai ügyességről is tanúbizonyságot tesznek:azért is e két dolgozata behatóbb birálatra érdemes. A gyikherére vonatkozó 1„számú,nemkülönben az erre a themára vonatkozó 2.dőlgozatában is,a még előtte nem vizsgált gyikherében ,. különösen nagy u.n.Sertoli-féle sejteket mutatott ki s kimondjavizsgálatai alapján,hogy azok pusztulásban levő sejtek,a melyek szétfolyósodnak, szétmállanak és intercelluláris anyaggá válnak,Ezorr sejtek pusztulásából azután pontosén és mechanikai utón képzeli az Ebner féle sperms.toblastok keletkezését s egyúttal feltárja Ebner nézetének hibaforrásait is. Ezen kérdések mellett (felöleli szerző értekezésében az említett sejtekkel összeifiggesben álló falirétog többi elemeit is s egyúttal egy óriási csaknem szabad szeimiel látható sejtképződményt is ir le, a mit szintén a pusztulási elemek sorába tesz. Másik említett müve na Keményítő jfixálójfolyadékokról" czimen szintén egyik nagyobb és fáradságos buvárlatokon alapuló vizsgálatának eredménye.Ez valamint előbbi dolgozata is németül is megjelent. Ebben több mint 30 fixáló és keményítő folyadék hatását tanulmányozta a salamand ra-hero óriási sejtjoin.E müvét 30 sikerült ábrával illustrálja.Az eddig használt folyadékok jelentőségét behatóan kritizál va ,kül önösen kikel a corrosiv használata ellen.Elveti az absolut alkoholt is s kimutat ja,hogy hatása nem tér el semmiben a 96 vagy 70 X-os alkohol hatásától .A használtatni szokott osmiumsavat, kalium biohromicum és cezetsavat mondja maga is legjobbaknak s ezeket par excellence plasmafentartó anyagoknak nevezi. A kaiium-bichrömicum eczetsav keverékében igen jó szert ajánl