Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1969-1970
1969. december. 4., 2. Rendes kari tanácsülés
- 23 4«/ A Gazdasági Főigazgatóságnak az egyes gazdasági kérdésekben kezdeményező szerepe van, a gazdálkodás egyes területeivel kapcsolatban szabályozásokat dolgozhat ki és jóváhagyásra a rektorhoz beterjeszthet. Az egyes szervezeti egységek által beterjesztett gazdasági kihatású igényeket a Gazdasági Főigazgatóságnak joga és kötelessége gazdasági szempontból felülbírálni és a legjobb, leggazdaságosabb, a nájjgazdasági érdekeknek, valamint az Egyetem érdekeinek legmegfelelőbb megoldást kivitelezni, illetve véleményeltérés esetén az Egyetem rektorának a döntését - javaslatának közlése mellett - kikérni. Az Egyetem Gazdasági Főigazgatóságának kötelessége a reális igényeket - az adott anyagi lehetőségeken belül kielégíteni, illetve a legjobb megoldásra javaslatit tenni. 5./ A gazdasági rektorhelyettes irányítja és ellenőrzi a Gazdasági Főigazgatóság és a hozzá tartozó központi és decentralizált gazdasági hivatalok /tömbök/ munkáját. Feladata:- az Egyetem gazdasági munkájának megszervezése, vezetése, ellenőrzése, az Egyetem szakmai feladatainak, célkitűzéseinek megfelelő költségvetés tervezése, elkészítése, a jóváhagyott költségvetés végrehajtásának irányítása és a gazdálkodásról beszámolás, az Egyetem távlati fejlesztési terveinek elkészítése ;- a pénzügyi és tervfegyelem biztosítása ás ellenőrzése;- a gazdasági szervek, tanszékek és egyéb szervek számvitelének gazdasági ellenőrzésének és a bizonylati rendszerének helyes megszervezése;- az Egyetem területén a társadalmi tulajdon védelmének megszer vezése és ellenőrzése;- a Gazdasági Főigazgatósághoz tartozó szervek mupkatervei elkészítésének, illetve végrehajtásának ellenőrzése;- a Gazdasági Főigazgatóság szervei munkafegyelmének biztosítása és ellenőrzése;- az Egyetem intézetei és klinikái technikai és anyagi feltételeinek - a megszabott keretek között - megteremtése; 6384, D