Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1968-1969
1969. február. 27., 4. Rendes kari tanácsülés
- 2 * N apirend : I.Miniszteri és rektori leiratok» Dékánhelyettes: Jelenti, hogy a gyógyszerészképzés tárgyainak a Budapesti és a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara által elkészített programjait az Egészségügyi Minisztérium jóváhagyta. A programokon csak csekély változtatásokat eszközöltek, amelyről a Gyógyszerész tudományi Karok dékánjait tájékoztatták. A programok szükséges példányszámban történő kiadása folyamatban van. Nyomdai nehézségek miatt legkorábban május hónapra várható. Tudomásul szolgál. Dékánhelyettes; Jelenti, hogy az Egészségügyi Minisztérium jóváhagyta, illetőleg engedélyezte a végző gyógyszerészhallgatók számára az állások pályázatra történő kiirását. 292 állás került kiirásra. A két egyetem Gyógyszerész tudományi Karain kb. 190 ember végez, ebből mintegy 30 társadalmi tanulmányi ösztöndíjas, akiknek nem kell pályázniok, tehát azt jelenti, hogy 160 pályázóra 292 állás jut, majdnem minden végzőre két állás. Tudomásul szolgál. Dékánhelye ttes: Jelenti, hogy az Egészségügyi Minisztérium múlt év decemberében közölte, hogy az ETT 1969-ben ismét nagyobb összeget fog rendelkezésükre bocsátani műszerbeszerzésre. A Műszerügyi Bizottság javaslata alapján a Rektori Tanács foglalkozott a keret felhasználásával. A határozathozatalnál az volt a szempont, hogy koncentráltan, néhány kiemelt téma támogatására kerüljön felhasználásra ez a lehetőség. Dékánhelyettes: Kérdezi, kiván-e valaki az elhangzottakkal kapcsolatban észrevételt tenni? Minthogy nem, rátér a tanácskozás II. napirendi pontjának ismertetésére. II. Elnöki bejelentések. Dékánhelye ttes; Jelenti, hogy a Kun Béla tér 2.sz. alatti épületben, a gyógyszerészoktatást szolgáló kémiai laboratóriumok elkészültek és a II.félév első tanitási napjától kezdve a gyakorlatok zavartalanul folynak.- ^2