Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1968-1969

1968. november. 21., 1. Rendkívüli kari tanácsülés

15 -másfelöl túl enyhének tűnik. Ugyanis mig a szigor­latnál valamennyinek jelesnek kell lenni, a kollok­viumok és gyakorlatok esetében még közepes jegy is lehet. Javaslat: Helyesebb volna, ha a szigorlatoknál a 80 á-o t Írnák elő kötelezően jelesnek, a többit pedig jónak, a kollokviumok és gyakorlati jegyek esetében pedig jónál rosszabb ne lehessen. Clauder: A maga részéről a vizsgákra vonatkozó kitételt meghagyni javasolja, a gyakorlati jegyek átlaga túl alacsony, ezt kell emelni 4,75-re, mert csak igy lesz megfelelően kiemelve a vörös diplomának a jellege és érdeme. Nem volna célszerű csökkenteni eddigi igényeiket. Dékán: Kérdezi, tegyenek-e javaslatot változtatásra, vagy maradjon az eredeti tervezet? A kari tanács az eredeti tervezet mellett foglal állást. Dékán: A 27.oldal 49. ponthoz: a Gyógyszerész tudományi Karon a reformtan terv szerint az államvizsga egy tárgy­ból fog állni, ezért az a kitétel, hogy a jelölt anny*<i alkalommal tehet javítóvizsgát, ahány tárgyból az államvizsga áll, a kar esetében nem elég. Javaslat: Miként a többi vizsgáknál is két ismétlési lehetőség van, ez az államvizsgák esetében is legyen igy. Kérdezi, elfogadja-e a kari tanács a javaslatot? A kari tanács a javaslatot elfogadja. Clauder: A 35.oldal 50.pontjában ismételten az állam­vizsgáról van szó, megint aa orvostudományi egyetemeken - kivéve a gyógyszerész tudományi karokat. A sikertelen államvizsgát újabb két hónapi, a fogorvos tudományi karon egy hónapi kórházi gyakorlat elvégzése után lehet pótolni. Sárkány: Külön mondatban meg lehetne jegyezni, hogy a gyógyszerész tudományi karon három hónap gyógyszertári gyakorlat elvégzése után lehet pótolni. Zalai: Az államvizsga az uj reformterv szerint egy tárgyból fog állni, holott ez lényegében három téma és a vizsgáztatást egy ember látja el, ami nem helyes, mert az egyes témakörök már eléggé specializálódtak ahhoz, hogy külön tárgyként kezeljék őket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom