Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1967-1968

1968. április. 29., 4. Rendes kari tanácsülés

2 -k$ Dékán: Jelenti, hogy az 1968/69• tanévtől az összes iskolákban a Magyar Honvédelmi Szövetséggel kar­öltve bevezetésre kerül a honvédelmi oktatás. Egyetemünkön egyelőre csak az I.évfolyamon, majd folyamatosan a következő évfolyamokon is és mind a három karon. Az oktatás időtartamba 4 év alatt összesen 100 óra lenne, melynek nagyobb részét elméleti oktatás, kisebb részét gyakorlati oktatás képezné. Az előadott anyagból vizsga nem lesz. Az abszolválást az előadók a leckekönyvbe történő aláírással igazolják. Az oktatás mind a férfi, mind a nőháL Igátokra kötelező, kivételt képeznek a katonai szolgálatot már letöltött személyek. Dékán: Az Egészségügyi Minisztérium az Egyetem rektorával tájékoztatásul közölte, hogy a VI. Magyar Gyógyszerkönyv és a Szabványos Vénymmnták Formulae-Normales V. kiadása előreláthatólag ez év julius hó 1-én lép életbe. Kérte, hogy ezt a körülményt mind a munkában, mind a képzésben vegye figyelembe az Egyetem. Dékán: Felhivja a figyelmet a Művelődésügyi Minisz­ter 109/1968.M.K.3./ M.M.sz. utasítására, amely a Felsőoktatási Intézmények nappali tagozatára való jelentkezés rendjéről szóló 105/1967.M.K.3./M.M. sz. utasitás módosításáról szól. /Megjelent a Müv.Közlöny 3-as számában./ Felhivja a figyelmet a Magyar Forradalmi Munkás Paraszt Kormány 1007/1968./III.24/sz. határozatára, amely a Minisztertanács hatáskörébe tartozó egyes kinevezési jogkörök gyakorlásáról szól. /Meg­jelent a Magyar Közlöny ez évi 25-ös számában./ Felhivja a figyelmet a 18/1968.Eü.K.7-/EÜ.M.sz. utasításra, amely az Orvostudományi Egyetemeken végző hallgatók munkábalépésének elősegítéséről szól. /Megjelent az Eü.Közlöny ez évi 7-es szá­mában./ Dékán: Kérdezi, kiván-e valaki az elhangzottak­hoz hozzászólni? Minthogy nem, rátér az elnöki bejelentések ismer­tetésére . Tudomásul szolgál. Tudomásul szolgál. Tudomásul szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom