Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1964-1965
1964. október. 17., 1. Rendes kari tanácsülés
2 l koponyájában már nem lakozik ragyogó szelleme, azzal többé már nem találkozhatunk. Nem érezhetjük és csodálhatjuk Őt az alkotás lázában és elveszítettük azt a bizpnyosságot, azt a biztonságérzetet, amelyet jelenléte közreműködése a nehéz problémák megoldásánál számunkra jelentett. Nagy volt és nagyot alkotott az egyetemi tanár hármas funkciójában: az oktatásban, a nevelésben, a kutatásban. Egyetemi működésével a magyar analitikai oktatásban uj korszak kezdődött. Korszerűvé tette azt, de úgy, hogy egészséges kritikai érzéke megóvta őt a túlzásoktól. Nem lépett le a klasszikus analitika fundamentumáról, midőn fizikai kémiai alapokon nyugvó elméleti szemlélettel itatta át az analitikus gondolkodásmódot. Oktatásában az elméleti rész érvényesítése termékenyitőleg hatott az eddig csaknem merőben empirikus stúdiumra, tudatossá tette mind a módszerek kiválasztását, mind azok értékelését. Hosszas betegeskedése az utóbbi években gátolta már, hogy egyetemi előadásai, melyek azelőtt élményszerüen szuggesztivak voltak, továbbra is a régi fényben csillogjanak, de maga helyett be tudott állítani akkor már egy olyan kitűnő előadó gárdát, amely ha Őt esetleg teljesen nem is tudta helyettesíteni, de sokban pótolni tudta. Ez volt Schulek Elemérnek, mint sokoldalú nevelőnek, szemünk láttára egyre inkább kibontakozó legszebb eredménye. Céltudatosan, már 10-15 évvel ezelőtt az volt az ambiciója, hogy a környezetébe került munkatársai tehetségét kifejlessze, érvényesülését elősegítse. Ritkán találni még egy olyan professzort, mint Schulek Elemér volt, aki asszisztenseivel úgy és annyit foglalkozott volna, mint 6. Valamennyit, még a kezdőket is mindjárt tudományos munkatársaként kezelte, és páratlan nagy számú, kereken 450 dolgozatának társszerzőjeként szerepeltette. Hallatlan termékenységének ez is egyik magyarázata. Önzetlen ébresztgette, szította bennük a lángot és még nagyobb önzetlenséggel bocsátotta önálló útjára azt, aki a vezetése alatt annyira megizmosodott, hogy azt érezte, elengedheti kezét. Schulek Elemér, mint kutató, olyan fejezet, amelyről még szólani kellene, de ehhez ennek a megemlékezésnek a kerete nagyon is szűk: még a vázlatos ismertetéshez sem elegendő. Nyomon követve munkásságát, tanulmányozva dolgozatait, azok tudományos visszhangját, azt az osztatlan elismerést, amit mind bel- mind külföldön aratott, ámulva
