Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1964-1965

1965. március. 27., 4. Rendes kari tanácsülés

9 tó Ugyanakkor a gyógyszer kiszolgáltatás és a gyógyítás célját szolgáló és a betegemberen végrehajtott kliniko-farmakológiai kisérlet lényeges mozzanatának kell lennie tulajdon­képpen. Ez olyan kiegészítő ténykedése az orvosi működésnek, mint az aneszteziológusé a műtéteknél. Ez az intézkedés tehát erős megfontolást igényel, hogy a betegember kezéhez jutta­tott gyógyszer utólsó kontrollja felelős­ségre vonható diplomát legyen-e, vagy sem? 1.6.8. A gyógyszerészi és gyógyszertechnikusi, ill. asszisztensi munkát most már teljesen élesen kell elhatárolni. Egyetemi diplomához kötött kifejezett gyógy­szerészi tevékenységek az alábbiak: a. gyógyszerkészités, b. gyógyszerellenőrzés gyógyszertárban, ill. más munkaterületen, c. gyógyszer eltartás, d. gyógyszerekkel kapcsolatos szakmai fel­­világositás, e. orvosi vény felülbirálata, dózis és in­kompatibilis gyógyszerek szempontjából. Az említett néhány adat elég élesen meghatá­rozza azt a területet, melyre a megfelelő egyetemi előképzés feltétlenül szükséges és nem helyettesíthető egyéb alacsonyabb szintű intézmény oktatásával. 1.6.8.1. A dozirozás és inkompatibilitás kérdése olyan terület, melyben az orvos az egyetemi végzettségű, még­hozzá az ugyanazon egyetem egy másik karán szerzett diplomája alapján a vénynek a beteg szempontjából fontos kiigazítását, ill. ezzel kapcsolatos szakmai véleményét, mint megközelí­tőén egyenrangú fél, vagy legalábbis, mint egyetemi diplomás iránti udvarias magatartás alapján az orvosi rend eddig mindenkor vett tudomásul, igy semmi szin alatt nem lehet ezen a helyen valami lényegesen alacsonyabb végzett­ségű ember véleménye az orvos számára iránytadó. 1.6.8.2. A dózis kérdése ma már annyiból is döntő, mert a növekvő gyáripari készít­mények száma és a felhasználása is a közel rokon vegyületekben az áttekin­tést gyakran nehézzé teszi. A gyógy­szerésznek ezt pedig kifejezetten ván kell tartani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom