Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1963-1964
1964. április. 16., 4. Rendes kari tanácsülés
2 954/1964. A dolgozat a címében felsorolt ionok szulfidos reakcióját tárgyalja a kritikus szemszögéből, s arra a konklúzióra jut, hogy a kiszemelt ionokat, azok mennyiségét specifikus, illetőleg specifikussá tehető reakciókkal kell kimutatni, s a szükséges elválasztások után kvantitative meghatározni. A leggyakoribb szennyeződéssel, a vassal külön foglalkozik. Behatóan tárgyalja annak tioglikolsavval, 2,2’-dipiridillel és 1,10-fenantrolinnal való reakcióit. E fejezetet a vas Izolálása zárja le. A réz-, ólom és cink-szennyeződéseket együttesen, a második fejezetben tárgyalja a szerző. A három ionnak igen érzékeny kémszere a ditizon. Kimerítően, bőséges irodalmi hivatkozásokkal írja le a ditizont, a ditizsnoldatot, a fémditizonátokat. Ilyen bőséges tárgyalásba többet lehetett volna beleilleszteni a fémditizonátok elméleti szerkezeti kérdéseiről. A ditizonos meghatározások kissé rövidreszabott ismertetése után, az egymásmelletti meghatározásokat követően, a szétválasztás lehetőségeivel ismerkedünk, ami egyértelmű a ditizonos reakció szelektivvé tételével. A dolgozatnak ez az első része 50 oldal terjedelmű.- a gyakorlati részben a szerző, a vizsgálat általa javasolt menetének kijelölése után, először a vasnyomok kimutatásának és meghatározásának eljárásaival foglalkozik; azokat nagy analitikai érzékkel ellenőrzi és összehasonlítja. A vasnyomok analitikáját a vasnyomok izolálása zárja le. A hexonos /me.til-izobutil-keton/. izolálást a gyakorlott analitikus biztonságával, azzal a változtatással ajánlja, hogy a hexont 1:1 arányban, széntetrakloriddal elegyíti. Megállapítja, hogy a vaski.tázás szempontjából az elegy azonos hatásfokú, emulziót nem képez, s a hexonos fázis alul helyezkedik el. E rész 20 oldal terjedelmű. ~ A gyakorlati rész második fejezete 14 oldalon tárgyalja az ólom, cink és réz meghatározását ditizonnal. Ezt a részt is az analitikus szemlélet és az eljárásokat, a zavaró hatások minden irányban való gondos kivizsgálása jellemzi. - A III. nagy fejezet, a Hollós Jenő által javasolt eljárás leírása, 22 oldal terjedelmű. Az igen részletes leírás a /25, 50' és 100 mikromólös/ ditizon-oldatok hígítással való készítését és faktorának meghatározását is, a kémszerek tisztaságát és tisztítását is, részletesen tárgyalja. - Kis alfejezetet szentel a szerző az edényzet tisztasági ellenőrzésének. - A tulajdonképpeni vizsgálatot 2 g anyag roncsolása vezeti be. Szerző e célra H^Oo-H^SO.HCIO, keveréket használ. Az eljárás elég hosszadalmas. Úgy velem, ^ célszerű lett volna az uh. fordított roncsolás elvét alkalmazni akár ezzel a keverékkel is, legalább kipróbálni, nem lehet-e időt megtakarítani. Számitisba kellett volna venni azt is, hogy a nagymennyiségű kénsav és perklórsav lefüstölése sokkal több időt igényel, mint a HpOp elforralása. Az elrbncsolt anyag után visszamaradt fémnyomokat tartalmazó sav kerül végsősoron vizsgálatra. A javasolt^eljárások ismert eljárások.kisebb-nagyobb módosításai, melyeknek értéket a sokmindenre kiterjedő modell-kisérletekkel való ellenőrzés adja meg. Ez eljárások között figyelmet érdemel a szerző lerövidített félkvantitativ eljárása is. Nagy szorgalomra és kitartásra utal a 16 oldal terjedelmű 25 táblázatban közölt sorozatvizsgálat is, melynek adatai egyértelműen bizonyítják a gyár készítményeinek standard minőségét. A nagy terjedelmű dolgozat függeléke 6 oldal, véleményem szerint a dolgozat^elejére kívánkozik. A szerzőnek igaza van abban, hogy a szennyezések teljes mennyiségének- meghatározása csak a "szerveskötések
