Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1962-1963

1962. november 19., II. kari tanácsülés - A gyógyszerésztudományi kar felsőoktatási reformtervének előkészítésére kiküldött bizottság jelentésének megvitatása

- 34 Sárkány; mi történne, ha azt hangsúlyoznák ki, hogy á célkitűzés, a feladat gyógyszertárvezetői szinten való kiképzés olyan értelemben, hogy az illető alkal­mas legyen intézeti gyógyszertárban való működésre is. Dékán; attól tart, hogy ilyen fogalmazásban maguk alatt vágják a fát. Az a fogalmazás, amit Hársing docens mondott neki megfelelőbbnek látszik. Nekik a külső emberek felé kell fogalrnazniok, nehogy azt mondják, hogy ezek tulajdonképpen intézeti gyógy­szerészt akarnak képezni, csak kissé másként fogal­mazzák. Okosabb, ha azt mondják, hogy a jelenlegi gyógyszertárvezető munkaköre fel fog nőni az inté­zeti gyógyszerész munkakörévé. Az intézeti gyógy­szerésznek , ha nem is olyan mérvű továbbképzést kell adni, mint a gyári gyógyszerésznek, de vala­milyent feltétlenül kell adni, tehát bele kell épiteni a szakgyógyszerész képzésbe. Sárkány; a Rektor ur éppen azt emelte ki, hogy amikor ezt neki meg kell védeni, akkor tulajdon­képpen az intézeti gyógyszerész vonalat fogják támadni. Nógrádiné; talán ne munkakörről, hanem követelmények­ről beszéljenek. Zalai; azt szeretné felvetni, hogy abba a statisztikába, az intézeti gyógyszerészek százalékába a gyógyszertár­vezetőket is bele kellene venni. Nógrádiné; nem szükséges statisztika, mert ha gyógy - szertarvezetó't mondanak, a laikusok is tudják, hogy Magyarországon sok gyógyszertár van. Dékán; javasolja, hogy Hársing docens az általa mondottak és az itt elhangzottak alapján foglamazza meg. Hársing; kb. 3.400 gyógyszerész van, vezető hely 1800. Százalékosan 80%-ban dolgoznak gyógyszertárban, 2o^-ban egyéb helyen, gyárban, laboratóriumban, stb. Talán megpróbálja ennek alapján Írásban összefoglalni. Dékán; a tárgyak tartalmánál a 4.4.2. c.pontban a "20 éves távlat" túlzás. Clauder; a tárgy tartalmának felfogása 20 óv múlva is mondana valamit. Dókán: inkább nevelésre vonatkozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom