Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1959-1960

1959. november 21., II. kari tanácsülés - Elnöki bejelentések

- 8 i9 előadást tarthatott és tahán ezzel is sikerült érdeklődéit felkeltenie e tudomány iránt. Clauder: amikor kint Járt Párizsban, a kémiai egyesület tagjait<51 azt az információt nyerte, hogy Franciaország­ban komolyan művelik a gyógyszerészet történetét, mivel a francia gyógyszerészetnek igen komoly hagyományai vannak. A Kar részéről feltétlenül nagyobb segítséget kellene adni Halmai professzor ezen munkásságához. Iasekutz: nem ártana, ha Halmai professzor a magyar gyógy­szerészet történetéről könyvet Írna, a Medicina minden bizonnyal kiadná azt. Dékán: úgy tudja, hogy Halmai professzor jelenleg a szakmai 'könyvét Írja és most ezzel nem tud foglalkozni. Halmai; valóban a szakmai tárgya könyvének Írásával foglal­kozik most, ezért ha könyvet nem adhat ki, de a jegyzetét állandóan bővíti. Dékán: jelenti, hogy a Tudományos Diákkörökbe történő fel- vételek megtörténtek, erről a professzorokat értesítette és tudomása szerint a tudományos diákköri munka rendben folyik. Ismerteti, hogy mely intézetben, hány diákköri tag dolgozik: Az Alkalmazott Növénytani és Szövetfejlődéstani Intézet­ben: 5 fő, a Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézetben: 4 fő, az Orvosi Fizikai Intézetben: 4 fő, a Szerves Kémiai Intézet­ben: 10 fő, a Gyógyszerészeti Intézetben: 5 fő, és a Gyógy­szerészi Kémiai Intézetben: 6 fő. Jelenti továbbá, hogy az előző Kari ülés határozatának meg­felelően felkérte Clauder Professzor urat, a Karon folyó tudományos diákköri munka összefogására. Kéri Clauder professzor urat, hogy a legközelebbi Kari ülé­sek egyikén szíveskedne rövid beszámolót készíteni a diákkörök munkájáról, Clauder: A Kémikus Egyesületben tartott előadása miatt nem ■tudott eddig a tudományos diákköri munkákkal foglalkozni, de szándékában van a professzorokat felkeresni és a tudomá­nyos diákköri munkáról és tapasztalatokról személyesen/ is elbeszélgetni és annak alapján egységes irányelveket ki­dolgozni. Erről majd a Kari ülésen is be fog számolni. Dékán; jelenti, hogy az évfolyamértekezletek, mind a négy évfolyamon lezajlottak. Örömmel állapítható meg, hogy mind az oktatók, mind a hallgatók nagy számban vettek részt ezeken a megbeszéléseken. A felmerülő problémákat legnagyobbrészt közvetlenül a helyszínen meg lehetett beszélni. Ismételten

Next

/
Oldalképek
Tartalom