Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1959-1960
1959. október 3., I. kari tanácsülés - Miniszteri és rektori leiratok
ö- 5 Dékán: jelenti, hogy Egyetemünk Egésze égvizsgáié Tnt'ézete az Egyetemi dolgozók 1959.évi szűrővizsgálatáról szóló Jelentését megküldte. A jelentés szerint a dolgozók 64.4 $-a jelent meg szűrővizsgálaton, ez valamivel jobb arány, mint a tavalyi. Törekedni kell azonban arra, hogy a dolgozók teljes létszámban résztvegyenek a szűrővizsgálaton, mert minden évben, - Így az idén is, - több uj aktiv tüdőgűmőkorós esetet, rákgyanna és Wasserman jinhhc positiv esetet, továbbá diabetes mellitust találtak. Ezeket a dolgozókat azonnal megfelelő gyógykezelésre irányították* Tudomásul szolgál. Dékán: jelenti, hogy az Eű.Miniszter elvtára a budapesti Orvostudományi Egyetemen a fogorvosképzés színvonalának emelése céljából 1959.évi szeptember hó l.-i hatállyal a Fogorvosi Karén - a jelenleg az Alt«Orvosi Karhoz tartozó Fogászati Klinika egyidejű megszűntetése mellett - az alábbi négy uj tanszéket szervezte meg: 1*/ Szájsebészeti klinika. 2. / Konzerváló Fogászati klinika. 3. / Fogpótlástani klinika. 4. / Gyermekfogászati és fogszabályozási klinika. Tudomásul szolgál. Dékán: felhívja a figyelmet a Magyar Közlöny 81-es 'számában megjelent Müv.Miniszteri rendeletre: a külföldi felsőoktatási intézetek által kiállított oklevelek honosításáról szóló korábbi rendelet módosításáról« S rendelkezés értelmében a Szovjetunióba, vagy a népidemokratikus országokba küldött ösztöndíjasok oklevelének honosítása vizsga letételéhez nem köthető. Továbbá: ezekben az esetekben a honosítást jóváhagyás végett a felügyeletet gyakorló minisztériumhoz felterjeszteni nem kell. E rendelkezés hatálya kiterjed az ösztöndíjasoknak az említett országokban oklevelet szerzett házastársaira is« Tudomásul szolgál. Dékán: felhívja a figyelmet a Magyar Közlöny 82.számában megjelent 1959.évi IV.törvényre, amely a Magyar Népköztársaság polgári törvénykönyvéről szól. Dékán; felhívja a figyelmet a Magyar Közlöny 87-es 'számSban megjelent 4/1959/825/EŰ.M.számú Éti.Minisztériumi rendeletre, amely a gyógyszerek és sebészeti kötözőszerek előállításával, tárolásával és for-