Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1959-1960

1960. február 16., IV. kari tanácsülés - A Tudományos Bizottság átszervezésére vonatkozó javaslat megvitatása - Bejelentések, inditványok

hazafiság kérdésével és több kisebb témával. Ismertettem minden alkalommal az állami és pártvezetés részéről elhangzott igevágó megnyilatkozásokat és igyekeztünk ennek szellemében végezni mun­kánkat. Á tananyagot előre átnézve az egyes munkaközösségek meg­jelölték a nevelésre alkalmas részeket. A lektorátus tagjai ál­talában elég hosszú pedagógiai gyakorlattal rendelkeznek, vala­hogy közel ellünk a diákság világához, az órákat is kis csopor­tokban tartják és igy a közvetlen érintkezés sok lehetőséget biz­tosit a nevelésre. Bizonyéra nem mindenki él ezekkel a helyzeti és emberi adottságokkal, de zömmel szeretettel foglalkozunk az ifjúsággal és a magunk részéről is hozzájárulunk a szocialista szakember kialakításához. Az eszmei-politikai ráhatás mellett gondot fordítunk az általános emberi Jó tulajdonságok és a kul­túra iránti érdeklődés ápoláséra és fejlesztésére. Mint a Koll. Bizottság tagja különös gonddal foglalkozom az ifjúság nevelésé­vel és a beosztott dolgozókat is mozgositom, hogy ebben a szép feladatban illő részt vállaljanak. Eddig is tanítottunk az egyes diákotthonokban, ajá második félévtől keddve pedig mindenütt, ahol ilyen igény felmerül. Ez is egy Jó alkalom, hogy hasznos munkában együtt legyünk az ifjúsággal és ismeretek nyújtása mellett lel­kileg is alakítsuk. III. Oktató-nevelő munkánk természetes velejárója, hogy ennek módszereit állandóan tökéletesítsük, az uj embereknek átadjuk tapasztalatainkat. A kölcsönös látogatás és tapasztalatcsere mellett két értekezleten foglalkoztunk módszertani kérdésekkel. Az egyik célja az volt, hogy utat keressen, hogyan tehetjük nyelvoktatásunkat élőbbé, a mai követelményekhez simulóva, a másik az oktatás dialektikus módját ismertette. Ezenkívül min­den hónapban tartottunk cikk-referátumot. Az elmúlt években kialakítottuk tananyagunkat. Nagy munka volt, amellett, hogy sürgetett az idő is, ezért itt-ott revázió alá kell vennünk a jegyzeteket. A munkaközösségek ezt a munkát a tanítással párhuzamosan végzik. A gyakorlatibb jellegű teendők elvégzése után remélhető, hogy a jövőben több időnk és energiánk marad, hogy az empirizmusból az elméleti kérdések felé terelőd­jön a figyelem. A módern nyelvoktatás felhasználja a technikai eszközöket is, hogy az élő nyelvet minél közelebb hozza a tanulókhoz. Sajnos e téren lemaradtunk más egyetemekhez viszonyítva. Most igyek­szünk beszerezni a szükséges felszerelést és a következő félév módszertani munkájának egy részét ezek alkalmazásának módja fogja alkotni. Hátrányos helyzetet teremt az is, hogy nincs meg­felelő publikációé lehetőségünk és igy az egyes lektorátusok meglehetősén elszigetelten dolgoznak. Némi haladás már van mégis, amennyiben az ország orvosegyetemeinek nyelvi oktatását próbál­juk összehangolni. Az elmúlt évben Szegeden jártunk, az idén pedig Pécsre tervezzük a 4 egyetem nyelvoktatási találkozóját, amire áprilisban kerül sor. IV. Vezetés. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy a párt- és állami irányí­tás intencióit a magunk sajátos munkaterületén megvalósítsuk. IIS'

Next

/
Oldalképek
Tartalom