Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1967-1969

1968. április. 18., 3. Rendes kari tanácsülés

Dékán: Rektor ur közölte, hogy a Kar rendelkezésére álló - diákjóléti célokat szolgáló- rendkívüli szociális keret összegét 173.135 Ft­­ban állapította meg. Az összeg megállapításánál a hallgatók szoci­ális helyzetét vette figyelembe1, * Tudomásul szolgált. Dékán: Jelenti, hogy az Egészségügyi Minisztériumban február hó 5.-én megbeszélés volt a honvédelmi oktatás bevezetésével kapcsolat­ban, melyszerint az 1968/69 tanévtől kezdődően az egyetemeken is bevezetésre kerülne a honvédelmi oktatás, egyelőre csak az I. évfolyamon. Az oktatás nagyobb részben elméleti és kisebb rész­ben gyakorlati képzésből állna. Az előadott tárgyakból vizsga nem lesz, a részvételt az előadók aláírásukkal igazolják az indexben. Az előadás mind a férfi, mindpedig a női hallgatókra vonatkozólag egyaránt kötelező lenne. Közli továbbá, hogy Rektor ^r egyidejűleg arról is értesítette, _ hogy fenti tárgyú megbeszélés a Minisztériumban kifejezetten konzultatív jellegű volt, a részletekre vonatkozóan a Miniszteitim később küld tájékoztatást. Tudomásul szolgált. Dékán: A Tudományos Minősítő Bizottság értesítette Rektor Urat, hogy dr. Fábián Tibor és dr. Hidasi Gyula tanársegédeket az 1968. szeptember 1.-én induló levelező aspiranturára felvette. Tudomásul szolgált. PJJsbiiL belföldi Rektor Ur arról értesítette a dékánt, hogy a Karhoz tartozóVki­­küldetési költségeik fedezésére összesen 5ooo Ft áll rendelkezés­re az 1968. évben. Tudomásul szolgált. Dékán: . Az Egészségügyi Minisztérium arról értesítette Rektor Urat, hogy a jövőben egyre fokozódó mértékben fognak szerves foszforsavészter tartalmú növényvédőszereket használni a mezőgazdaságban. A foszfor­­savészterek akut toxicitása többszöröse az eddig használt klórozott szénhidrogén tartalmú szereknek. Fenti anyag okozta mérgezések meg­előzésére, korai diagnózisára, kezelésére vonatkozó tananyagot az egyetemi oktatás programjába be kell iktatni. A 4 fogászati klinika vezetőjét dékán erről Írásban is értesítette. Tudomásul szolgált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom