Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1967-1969

1969. augusztus. 29., 4. Rendes kari tanácsülés

Dékán: jelenti a tanács tagjainak, hogy az elmúlt félév folyamán a Gyógy­szerésztudományi Kar 14 hallgatója államellenes összeesküvést kí­sérelt megszervezni* A belügyi szervek a kísérletet leleplezték és a büntető eljárás jelenleg folyamatban van ellenük* 8 hallgató el­len emeltek Vádat* Ezek ellen a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja fegyelmi eljárást inditott* A fegyelmi eljárást a jogerős Ítélet meg­hozataláig felfüggesztette és a hallgatókat az egyetem látogatásá­tól eltiltotta, 6 hallgató rendőri figyelmeztetésben részesült, a Kar dékánja ezek ellen is megindította a fegyelmi eljárást, a határozatot a büntető­­eljárás után fogja meghozni* 2 hallgatót távolított el a kollégiumból és a fegyelmi eljárás be­fejezésétől függően további eltávolításra is sor kerül* A dékán által hozandó fegyelmi határozatokat megfelelő módon nyil­vánosságra fogják hozni, a kérdéssel az Orvosegyetem c* lap is fog­lalkozik majd* A Marxizmus-Leninizmus Intézet oktatói értékelik az eseményeket ás megfelelő tervet dolgoznak ki a további teendőkre vonatkozóan. Az egyetemi Párt és KISZ alapszervezetek az uj tanévben az első tag­gyűléseken napirendre tűzik a szóban forgó témát és megfelelő hatá­rozatokat hoznak* Az Egyetemi Pártbizottság f. év II» felében a kérdést napirendre tűzi és az elkészítendő javaslat alapján határozatot hoz* A KISZ az érdekelt hallgatók ellen fegyelmi eljárást indit, a hatí­­rozatokat nyilvánosságra hozza. Felülvizsgálja a kari vezetőségek összetételét és szükség esetén változásokat eszközöl* Az ősszel rendezendő KISZ politikai iskolán a BM illetékes szerve filmmel egybekötött előadásokat rendez a hallgatóság részére. A BM képviselői két alkalommal részletes tájékoztatást adtak a büntetőeljárás alatt álló hallgatók által elkövetett cselekmények­ről* Ezeken a tájékoztatókon résztvettek az egyetem tisztségvise­lői, a Párt, a KISZ,a Szakszervezet vezetői, kollégiumok igazgatói, diákbizottságok képviselői, kari KISZ titkárok, stb* A karok dékánjai külön is tájékoztatták az évfolyamfőnököket a történtekről és az eddig megtett intézkedésekről* Hozzászólás nincs, tudomásul szolgált. Dékán: megjelent a Magyar Közlöny 51* számában a művelődésügyi miniszter 3/1969 /VII«4*/M*M*sz* rendelete az egyetemek és az egyetemi jelle­gű főiskolák szervezetéről és működéséről* A hivatkozott rendelet 66, §-a előírja, hogy a Budapesti Orvostudományi Egyetem szervezeti és működési szabályzatát 1969* december 31*-ig kell elkészíteni a rendeletben foglaltak alapján* A rektor ur az egyetemi szabályok elkészítésére saját elnöklete a­­latt bizottságok hozott létre, melynek tagjai dr, Alföldy Zoltán és dr. Tarján Imre egyetemi tanárok, dr* Farkas István egyetemi adjunk­tus, dr* Csömör Sándor SZB, elnök, dr* Alföldy Árpád a KISZ VB.tit­­kára és dr. Lombos Lajos a Rektori Hivatal vezetője*

Next

/
Oldalképek
Tartalom