Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1967-1969

1969. január. 24., 2. Rendes kari tanácsülés

б klinika vezetőjének megküldte,, melyben tájékoztatást adott a Kutató Központtal való kapcsolat tartásának lehetőségéről* Tudomásul szolgált. 45-Dékán: jelenti, hogy az Egészségügyi Minisztérium rendelkezése értei-* mében a KK munkák intézetfejlesztési alapjának felhasználására mindig a tárgyévet megelőző deeember hónapban kell tervet ké­­sziteni# Fentiek alapján az alábbiakat terjesztette Rektor ^r elé# 1969# évre doc# Scheinemann meghivását javasolta Düsseldorfból. A közvetlen csereegyezmény értelmében pedig a helsinki! egye­temre dr. Tóth Pál dékánhelyettes kiküldetését javasolta* cse­­retársnak pedig a helsinki! egyetem tanárát, Johannes Haataja professzort. Kiküldetésre javasolta továbbá a brnói egyetemre Berényi professzort, a liegi egyetemre Vályi Edit tanársegédet# Cseretársak személyére vonatkozóan azonban nem tudott javaslatot tenni. Tudomásul szolgált# Dékán: közli, hogy Rektor ur megküldte a hallgatók rendkívüli segély­keretének felhasználásáról szóló minisztériumi leirat másola­tát. A leirat szerint a következő években is döntően a legnehe­zebb szociális helyzetben lévő hallgatók anyagi támogatására kell fordítani a rendelkezésre álló segélykeretet. Tudomásul szolgált# Dékán: jelenti, hogy az Egészségügyi Minisztérium jóváhagyta a fogor­vosképzéshez szükséges programokat# A jóváhagyott programokat leirás után a tantárgy előadói kézhezkapják# Kelemen: kérdezi, hogy a programok egyettetése a Szegedi Orwstudományi Egyetemmel - mint az tervbe volt véve - megtörtént-e ? Dékán; közli, tekintettel arra, hogy a két programtervezet között olyan minimális volt az eltérés, nem volt szükség ismételt személyes tárgyalásra - az t a minisztériumban dr# Tóth Erzsébet egyeztette# Tudomásul szolgált#- iT-0 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom