Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1965-1967
1966. március. 25., 3. Rendes kari tanácsülés
- 11 tudományos tétel iyszsfg't nem a filozófia, hanem a szaktudomány hivatott igazolni és i?;y válik a világnézet épületének egy téglájává. ;ia a tudomány igazol e .y tételt és a bölcselet történetesen пега ért egyet vele, abból csak konfliktus szársrezhatik. A szovjet tudomány már régóta tartózkodó a* újkori elméletekkel szemben. Az 1933-as moszkvai konferencia azzal a céllal ült össze, hogy a prominensek egységes, határozott álláspontra Jussalak. Lényegében ez akkor se« sikerült teljesen. A reletivit sl téma előadója, Alexandrov ugyancsak a filozófiai aspektust fejtegette és Így a gyujtóponthnx elkerülésével lényegileg az aoszoiutumhoz kanyarodott és az <elméletet il;en formában szentesítette. hlohincev eresebben tartózkodó és tálén a szélső ellenzéki J-'nosayval tart. Hazai kutatóink között különben az elmúlt két évtizedben alig akadtak ellenzéki vélemények. Jánossy i.sjos személyes vitáink Borán állhatatosan védte az elméletet, de aztán revidiálta álláspontját és uj elméletet dolgoz ki, mellyel hlohincevet Moszkvában kereste fel, Heisenbergnek pedig budapesten volt nlk-lma ismerkedni nix.as elmélettel. *z 50-es évek folyamán e^yik nagynevű akadémikusunk elkövetkező kijelentéssel erősítette meg gyanúmat* kérem, a kérdésben sen klisém lát egészen tisztán, még őovobátzky sem. A közelmúltban a következő találó és lakonikus véleményt adott baráti körben egy képzett fizikusba* elméletrőlt ez kérem uem fizika. De ha sem filozófia, sem fizika, aií-kor mi, légvár ? gém hagyhatom említés nélkül egy kiváló orvos tudósunk nevét,Kraet Jenőjét, aki kb :el 20 évvel zelött le merte Írni, hogy ил elmélet ellenkezik a mesterkéletlen gondolkodással. Végül ie mi a fejtegetés tanulsága filozófiai oktatóiak számára ? Hiszen ők ne® szakfizikusok, mégis ki vannak téve a hallgatóság firtató kérdéseinek. A helyes felelet csak az lehet, minthegy a relativitás! elmélet nem filozófia, Így e világnézet alakításában sincs egyelőre szerepe. Persze tanulságos vele foglalkozni, érd kés és élmény szerű, akit érdekel, de nem mint filozófiai di s zciplinával. Az eddigi fejtegetések további érdekes utakra osábi-I